Jász Kolbásztöltő negyedszer

Nyolcvan csapat nevezett és mintegy kétezer vendég fordult meg január 25-én, szombaton a negyedik alkalommal megrendezett Jász Kolbásztöltő Fesztiválon, a Bercsényi úti sportcsarnokban.

A Jászság nagyrendezvényeinek sorában létjogosultságot szerzett, Alattyánról indult esemény az eltelt négy esztendő alatt országos hírnevűvé nőtte ki magát. A tavalyihoz képest most kétszer annyi csapat állt a húsos-teknők mellé, hogy szaktudást, rafinériát, csapatszellemet és nem utolsó sorban jókedvet beleadva megmutassa, hogy készül a legjobb kolbász. Olyan kolbásznagyhatalmak is versenybe szálltak a sportcsarnokban, mint Békéscsaba vagy Szeged városának képviselői, de érkeztek versenyzők Körmendről és Erdélyből is. Az alapanyagok mellett felsorakoztak az asztalokon egyéb ínycsiklandó harapnivalók is, és természetesen szomjas sem maradhatott senki. A kolbászok mellett a pálinkák is versenyben voltak, ez utóbbiak dicsérő szavakat nyertek közel s távoli barátoktól, régen látott cimboráktól, kollégáktól.

A jókedvet napközben a Pezsgő Zenekar muzsikája fokozta, ők játszották a rendezvény nyitányaként a magyar és a székely himnuszokat, majd a továbbiakban könnyűzenei és mulatós slágereknek adtak teret. Tér a táncos lábúaknak is jutott, sokan mozogták le ekképpen a megosztó fitneszguru tanácsaival mit sem törődve felcsipegetett kalóriabombákat. A rendezvényen való felhőtlen jókedvre, az ízek élvezetére Budai Lóránt polgármester és Pócs János országgyűlési képviselő is biztatta nyitóbeszédében az egybegyűlteket. Pócs János még egy butykos gönci barack szétkínálásával is nyomatékot adott szavainak.

A média munkatársait és az önkormányzati képviselőket a rendezvény szervezői: Nagy Zsolt, Balog Donát, Józsa Tamás tájékoztatták a fesztivál háttérmunkájáról, a várost és a Jászságot érintő további rendezvény-terveikről. Sajnos a csapat negyedik tagja, – Böndi Attila – egy kisebb baleset miatt nem tudott részt venni az információátadáson.

A rendezvényszervező csapat elárulta, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi médiában való szereplésre, mert célközönségüket elsősorban ezeken a csatornákon keresztül tudják hatékonyan megszólítani. Jászberényben jelenleg húszezer ember érhető el a Facebookon a hat és hatvanöt év közötti korosztályban. Mindebből ötezer főt jelent a 16-24 éves korosztály jelenléte. Erre a rétegre kell leginkább figyelni, őket kellene a városban tartani, nekik kellene vonzóvá tenni a települést. Ha térben távolabbra tekintünk, négyszázezer ember szólítható meg Berény vonzáskörzetében a közösségi médián keresztül. A Jászságban és ezen belül a városban létezik egy széles réteg, amelynek az igénye és a fizetőképessége is megvan a kulturált szórakozásra. Ezt a keresletet igyekszik kielégíteni a csapat az olyan évek óta jól futó rendezvényekkel, mint a partisorozatok, a Zsír On The Fest, a Screen Running (Rémfutás), a Jász Terepfutás, vagy a Kolbásztöltő Fesztivál – hangsúlyozta Nagy Zsolt.

A Kolbásztöltő most kapott helyet második alkalommal Jászberényben és a létszámot máris sikerült megduplázni. Az, hogy mivé növi ki majd magát a rendezvény, még kérdéses, de a népszerűsége töretlenül ível felfelé. A csarnok befogadóképessége mindenesetre már most is a határokat feszegeti. A Kolbászfesztivál most egy nagyot lépett felfelé, de még koránt sincs a csúcson, csupán a béta verzióban – fogalmazott Józsa Tamás.

A fiúk tarsolyában még számtalan közösségépítő ötlet lapul. Ezekből is kaptunk ízelítőt. Már az első alkalommal nagyon jól sikerült a Pontváró buli, amit az Ifjúsági Önkormányzattal – Balog Donáttal, Hamar Katával –, illetve a campus vezetőségével karöltve valósítottak meg a Lehel Vezér Gimnázium udvarán. Ezen felbuzdulva, ettől tovább lépve indítanának el egy éveken átívelő nyári fesztiválsorozatot Lehel Fest néven. A csapatnak szívügye a környezetvédelem, a környezettudatosság, amelyre szintén elindítottak egy kezdeményezést. Futóversenyeiken lebomló műanyagot, idéntől pedig csak papírpoharakat használnak. Novemberben csatlakoztak az országos kezdeményezésű Tízmillió fa projekthez, amelynek jászsági propagálását, megvalósulását koordinálják. A régióban meglepően magas az érdeklődés és az aktivitás a lakosok részéről. Csatlakozni továbbra is a Facebookon lehet – hívták fel a figyelmet a szervezők.

Balog Donát képviselő és Budai Lóránt polgármester megköszönte az informatív beszámolót és a város további támogatásáról, az együttműködés készségéről biztosították a szervezőket. Amíg a kisteremben a tanácskozás zajlott, addig a sportcsarnokban készültek a finomságok. A megtöltött kolbászokat az Aranysas kuktái sütötték készre. Amíg a 15 tagú zsűri kóstolt és értékelt, addig Kis Grófo szórakoztatta a nagyérdeműt. Este fél hatra végre megszületett az eredmény. A Legmulatósabb csapat díját a Hétszínvirág Táncegyüttes, a Legmutatósabb asztal díját a Duna House, a Csapategység díját a Kolbász Bűvölő Anyuk, a LegJászosabb díjat a Huligánok kapták. A Vadász zsűri különdíja a Jászsági Pálinkásoké lett. A szakmai díjat a KolBárók fürjtojásos kolbásza nyerte. A harmadik díjat a Jászszentandrás Község citromos kolbásza vitte haza. Második helyezett a Farmos SE remekműve, míg az arany kolbásztöltőt idén a Gerőcs Kerámia Csapata nyerte el.

A buli az eredményhirdetés után sem állt meg. Este kilenckor a Parno Graszt lépett színpadra és csinált fergeteges hangulatot, majd Retro party, Bárány Attila és a Kőnig Remember – Dj. Dragon S-sel zárta az egész napos rendezvényt.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?