Csak egy szett varázslat

Röplabdacsapatunk 3:1-es vereséget szenvedett az előző bajnokság bronzérmese, a Swietelsky-Békéscsabai RSE ellen. Különösen a második szettben mutatott teljesítménye láttán azonban nincs okunk keseregni.

Az elmúlt hetekben két új játékossal erősödtek a viharsarkiak, akik sokkal nagyobb elánnal és jóval kevesebb hibával indították a nyitó szettet, így gyorsan 4-0, majd 7-1 állt az eredményjelzőn. Makai Péter időkérése után Borsos Lili leütésével és Tóth Eszter sáncolásával még 7-4-re felzárkóztak röplabdázóink, ezt követően azonban különösen a sáncmunkával akadtak komoly gondjaik. Bár a 18-10-es hazai vezetés után jó volt látni Jessica Ventura, majd Tóth Eszter leütését, az első szettet egy 6-0-s sorozattal zárta a Békéscsaba (25-15).

Borsos Lili három szervájának, vagy éppen Jessica Ventura és Ivana Bulajic sáncolásának hála 7-0-s szériával kezdte a második játszmát a jászberényi gárda. A nagy különbséggel elveszített nyitó játszma után óriásit javult a mieink mezőnyvédekezése, nyitójátéka és a támadójátékuk hatékonysága is. Ekaterina Silchenkova, Jessica Ventura és Tóth Eszter is szebbnél szebb leütésekkel vétette magát észre és a hajrához érkezve sem lanyhult a figyelem. 22-11 ide! 24-12-es állásnál pedig tizenkét szettlabdához jutottak röpiseink, amiből a másodikat Shafagat Alsihanova ejtése révén értékesítették is (13-25)!

A harmadik játszma elején felváltva vezettek a csapatok. A felpaprikázott hangulatuknak és javuló nyitójátékuknak is hála 10-7-es vezetésnek is örülhettek a békéscsabai drukkerek, sőt a játszma közepére ötpontos előnyre tett szert a házigazda. Tóth Eszter után egy elképesztő labdamenet végén Ekaterina Silchenkova leütése révén egyetlen pontra, 18-17-re felzárkózott a Jászberény VT. A végjátékban ezúttal is jobban teljesített a BRSE (25-19).

A negyedik játékrész kezdetben kimondottan izgalmasan alakult. Az egyre inkább formába lendülő dél-alföldiek 14-7-re is elhúztak a Berénytől. Menet közben Makai Péter vezetőedző bizalmat szavazott Szerényi Grétának, Mészáros Zsófiának és Faragó Fanninak is, ám amikor már 18-12 állt az eredményjelzőn, erősen tarthattunk tőle, hogy innen már aligha sikerül visszajönni a meccsbe. Sajnos ez így is történt, sőt a hajrára ismét jelentőssé vált a két gárda közötti különbség (25-15).

Makai Péter (Jászberény): „A pontszerzéshez hosszabban kitolt koncentrációra lett volna szükség. Amíg bírtuk fejben, partiban voltunk. A második játszmában fegyelmezetten védekeztünk és nyitottunk, és a támadás-befejezéseink is jól mentek és a harmadik szettben is toporogtunk a Békéscsaba közelében. Kár az első és a negyedik játszmáért. A jövő heti meccsek közül számomra fontosabb az MTK elleni – itthon mindenképp győzni szeretnénk. Sajnálatos, hogy egy nappal előtte játsszuk majd a Nyíregyháza elleni kupavisszavágót, amelyen így valószínűleg pihentetem majd az alapembereimet.”

A Magyar Kupa elődöntőjének január 30-i, nyíregyházi visszavágója után másnap, pénteken 19 órától már hazai környezetben játszanak majd az MTK Budapest ellen alsóházi rangadót Tóth Eszterék.

Fotó: Agócs László

Latest posts by Budai Levente (see all)

Budai Levente

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?