Közmunkával a tisztább városért

Az elmúlt egy hét alatt közmunkások bevonásával többtucatnyi zsák hulladéktól szabadultak meg Jászberény főbb útjai, közterei. A takarító akcióról Bobák Zsolt, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke számolt be lapunknak.

Az utóbbi időben sok panasz érkezett többek között a képviselőkhöz is, hogy szemetes a város, hulladék borítja a járdák és az utak mentét, a gyűjtőedények környékét. Ennek kapcsán merült fel, hogy a közmunka-programban jelenleg dolgozó húsz ember bevonásával megtisztítják a várost – fejtette ki Bobák Zsolt.

A húsz közmunkás közül négy Portelken, kettő a Neszűr területén, tizennégyen pedig a városban tevékenykednek. A belvárosban dolgozók feladata a szemétgyűjtő kosarak ürítése is. Ők jelezték, hogy gyakran előfordul, az egyik nap kiürített gyűjtőedényeket másnapra háztartási szeméttel pakolják tele egyesek. A másik probléma a szelektív-gyűjtők környezetében rendszeresen tapasztalható felfordulás, amely szintén a renitens magatartásból ered. Sokan úgy gondolják, hogy bármilyen hulladék lerakható a szigeteken, illetve az elhúzható fedeles edényekbe is beleborítanak kommunális hulladékot.

 

Ezzel rengeteg gondot okoznak a J.V.V. Nonprofit Zrt-nek, aki elszállítja a szemetet, illetve a közmunkásoknak, akik takarítják a várost. Mindez többletmunka és többletköltség. A szemetelőkre szándék szerint a jövőben kemény büntetést rónak majd ki.

Az utak mellett, a buszvárókban is sokan eldobálják a hulladékot, egyszerűen otthagyják a felesleges dolgokat, amerre járnak. Ebből gyűjtöttek össze a közmunkások a takarító akció során több mint ötven zsáknyi szemetet. A múlt szerdán kezdődő akcióban a főbb gyűjtőutak környékén – Gyöngyösi út, Hatvani út, Szelei út, Jákóhalmi út, Attila út, Kossuth út, Rákóczi út, Kinizsi út, Batthyányi út, Nagykátai út – indították a szemétszedést. Érdekesség, hogy csak az első napon, amikor a tűzoltóságtól a Hűtőgépgyár bekötő útig jutottak, tizenöt zsák szemetet gyűjtöttek össze. Másnap a Rákóczi út környékén tizenkét zsák hulladék gyűlt össze. Mindebből az látszik, hogy a város lakóinak egy része nem európai normákat követ a tiszta környezet érdekében.

Bobák Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy aki hulladékot észlel, illetve szemetelőt lát, jelezze az illetékes hivatalok felé. Beszólhat a Városüzemeltetési irodába, de keresheti a körzet képviselőjét is. Legfontosabb azonban, hogy mindenki legyen tekintettel a környezetre, ne szemeteljünk, a hulladékoktól a megfelelő módon szabaduljunk meg!

A házhoz menő szelektív hulladékszállítás, a kukás szállítás minden bejelentett lakcímmel rendelkezőnek rendelkezésére áll. Ezen kívül ott vannak a szelektív-gyűjtőszigetek, valamint a Hulladékudvar, ahol ingyen lerakható akár a veszélyes hulladék vagy az építkezési sitt is. Senkinek nem kellene és nem szabad a környezetet szennyezni az eldobált, illegálisan lerakott hulladékkal. Mindannyian itt élünk, közös érdekünk a tisztább, szebb város. Tegyünk érte közösen!

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?