Jubilál a Hamza Múzeum

A Hamza Múzeum számára ez az esztendő kiemelt jelentőségű, hiszen a gyűjtemény negyedszázados jubileumához érkezett. A jeles alkalomhoz kapcsolódó eseményekről, és az új év várható programjairól Farkas Edit múzeumigazgatót kérdeztük.

Az igazgató asszony mindenekelőtt nehezményezte, hogy az előző esztendőhöz hasonlóan idén is kisebb létszámmal működnek majd, az előrelátható események tekintetében a legnagyobb hiányt egy művészettörténész jelenti. Továbbra is reménykednek benne, hogy a szervezési és múzeumpedagógiai teendők ellátását illetően érkezik majd segítség az intézményhez.

A fennállásának 25. évét ünneplő gyűjtemény a már jól ismert és közkedvelt programok mellett új rendezvényekkel is készül a képzőművészet iránt nyitott látogatóknak. Januárban folytatódik a korábbi években működtetett alkotókör, továbbá a mandalafestő tanfolyamokra is minden héten szeretettel várják a felnőtteket.

A Hamza Stúdió kiállítása február 29-én nyílik a múzeumban, a tárlattal a Jövőkép Alkotók Egyesületének elődjét, az eredeti felállású közösséget szeretnék meginvitálni alkotásaik bemutatására. „1999-ben alakult a Stúdió, az első kiállításuk pedig 2000-ben volt és a Millennium címet viselte. Tulajdonképpen ezt szeretnénk visszaidézni, így az akkor létrejött csoportot, pontosabban az alapító tagokat hívtam meg a kiállításra, melyen egy dokumentumtárlatot is bemutatnánk az alkotók eddigi szereplése vonatkozásában.”

Terveik szerint ismét lesznek kézműves játszóházaik az ünnepekhez, így húsvéthoz, karácsonyhoz kapcsolódóan is. Újból hirdetnek költészet-napi alkotópályázatot áprilisban. Ez alkalommal Hamza D. Ákos szerzeményei szolgálnak ihlet gyanánt a vállalkozó kedvű illusztrátoroknak. Májusban a Múzeumi Világnap alkalmából PikTúrát tesznek a város környékén, júniusban pedig a Könyves Csütörtök programjaihoz kapcsolódva invitálják a szabadba az érdeklődőket.

Ha nyár, akkor Múzeumok Éjszakája. A hagyományokhoz híven a Jász Múzeummal és a Szikra Galériával karöltve képviseltetik magukat a rendezvényen, melyen Hamza Lehel Mária divatrajzaiból, a tervek alapján varratott ruhakölteményekből látható majd kiállítás a Jász Múzeum épületében.

Már most igen nagy az érdeklődés a nyári képzőművészeti táborok iránt. Farkas Edit lapunknak elárulta, három turnusban is terveznek indítani tábort, ebből kettő máris beteltnek tekinthető, így érdemes minél hamarabb jelezni, ha valaki már előre tudja, hogy igényt tartana rá. Újdonságnak számít a zárt körű születésnapi zsúr, mely egy speciális formája a múzeumpedagógiai órának és szintén a gyűjtemény épületében kerül megszervezésre. Az ifjú ünnepeltek és vendégeik kézműves feladatokkal, kreatív foglalatosságokkal üthetik el az időt a hétvégi délutánok folyamán.

Szeptemberben jászberényi jeles festőink előtt tisztelegnek a Kulturális Örökség Napja apropójából tett emléktábla-sétán, továbbá ebben a hónapban kerül sor a múzeum jubileumi évének jeles alkalmára, az évfordulós ünnepélyre is. Októberben tárlattal köszöntik az őszt. A Magyar Festészet Napja alkalmából a Múzeum-baráti kör alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás, a meghívásos alkotópályázat beérkezett műveiből tervben van egy 2021-es naptár kiadása. A Múzeumok Őszi Fesztiválja társművészetek bevonásával nyújt lehetőséget kulturális rendezvény szervezésére, mely idén – az igazgató asszony reményei szerint – ismét egy kávéházi hangulatú dalest lesz.

Az év végéhez közeledve vásárokon vesz részt a Hamza Múzeum közössége, így kilátogatnak a jászfényszarui Erzsébet-napi, továbbá a helyi karácsonyi vásár helyszínére is, majd az adventi készülődés vonatkozásában ünnepre hangoló játszóházzal zárják a mozgalmas esztendőt.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?