Kilencven év jóság

Kilencvenedik születésnapján, december 20-án, pénteken Szent Imre herceg úti otthonában köszöntöttük Magyar Balázsné Baranyi Ilonát.

Ilonka nénit a város nevében Skultéti József képviselő köszöntötte virággal és a közelgő Újév apropóján egy naptárral is. A jókívánságok mellett Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő dokumentumát is átnyújtotta az ünnepeltnek.

A köszöntést követően jutott idő a hosszú élet meghatározó momentumainak visszaidézésére is. Baranyi Ilona az újerdei tanyavilágban született 1929 december 20-án egy szorgos földművelő család első gyermekeként. Később még egy húga és egy öccse egészítette ki a Baranyi családot. A tanyáról Ilonka 1960-ban költözött be a városba, abba a házba, ahol most is él. Férje, aki a Sütőipari Vállalat gépkocsivezetője volt, sajnos már 15 éve özvegyen hagyta. Házasságukból két lány és egy fiú született, akik immár hat unokával és öt dédunokával örvendeztették meg a szülőket.

Ilonka néni kezdetben a termelőszövetkezetben vállalt munkát, majd később bedolgozóként tevékenykedett, kesztyűket készített. Munkáját szerette, felettesei kiváló dolgozó kitüntetéssel ismerték el szorgalmát. A pénzkereső aktivitás mellett mindig szakított egy kis időt a hobbitevékenységekre is. Legszívesebben kötött és a kertet gondozta. A virágok ma is szerelmei, de ma már inkább csak a lakásban lévőkre van energiája, a kert növényeit a szomszédokban lakó gyermekei gondozzák. Idejét az olvasgatás, a rejtvényfejtés tölti ki manapság. Elmondása szerint a hosszú élet titka a szorgos munka és a családban lelt öröm, amit most leginkább a dédunokákban lel meg. Az ünnepi asztal körül jelen lévő családtagok hozzáfűzték, a dédi jó természete, nyugalma és szeretete biztosan hozzájárult a szép kor eléréséhez.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?