Életre kelt periodusos rendszer

A periódusos rendszer nemzetközi éve alkalmából az egri Eszterházy Károly Egyetem és a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztályának felhívására magyar rekordállítási kísérletben vettünk részt december 13-án, pénteken.

A cél a periódusos rendszer valamely változatának innovatív létrehozása/bemutatása performance formájában egy iskola vagy valamely közösség tanulóinak szereplésével. Ehhez csatlakozott a Lehel Vezér Gimnázium is. Luca nap, 13-a, péntek és hideg, de semmi sem akadályozhatta meg, hogy a leheles tanulók életre keltsék a periódusos rendszert. Az iskola udvarán összegyűlt 118 diák egy-egy elemet megszemélyesítve sorakozott fel, hogy megemlékezzenek Mengyelejev 1869-ben közétett periódusos rendszerének 150. születésnapjáról.

A rekordkísérlethez minden helyszínen ugyanabban az időben kellett hozzákezdeni. Az indításra a jelet a Kossuth Rádió adta. Az esemény lebonyolításában Berkóné György Ildikó, Gubáné Kaszab Judit és Kiss Beáta tanárnők, illetve Rigó András tanár úr segédkezett, a megörökítésében Nagy Tamás tanár úr volt segítségünkre. Ennek a megmozdulásnak fontos közösséget összekovácsoló szerepe is volt, mivel egymásra odafigyelve, együtt kellett felvennünk a tökéletes formát a képhez.

Galsi Olga
10.N

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?