Csapdában van a világ is

Az év utolsó író-olvasó találkozójának vendége Kepes András újságíró, televíziós személyiség volt, aki legújabb könyvében – az Istenek és emberek című szerzeményében – ismét az általa oly kedvelt témához nyúlt, és a tőle megszokott éleslátással vette górcső alá megannyi nehézséggel küzdő világunkat.

A történet szerint három házaspár üzletkötés céljából megszáll egy svájci luxusvillában, ám az események hirtelen váratlan fordulatot vesznek, és az emberek a természet szeszélyeinek kiszolgáltatva csapdába esnek. Ez a kelepce keretek közé zárja a szereplőket, ugyanakkor korlátlan lehetőséget biztosít a szerző számára, aki a továbbiakban teret is enged a feszült szituációból születő elmélkedéseknek.

A fülszöveg arra enged következtetni, hogy az Istenek és emberek regényre a korábbi Tövispuszta, valamint a Világkép című kötetek folytatásaként tekintsünk, és az említett előzményekben boncolgatott, drámai hangvétellel és kritikus szemlélettel analizált témaköröket már-már toposzként értelmezzük.

A roppant informatív, közös gondolkodásra és önvizsgálatra késztető előadás során Kepes András, mint figyelmes, országunk és a nagyhatalmak politikáját, társadalmát, kultúráját, vallását távolról szemlélő, objektív tanító volt jelen. Másfél órás monológját hallgatva nehezen lehetett kitapogatni a határvonalat a valóság és a frissen publikált kötet fiktív történései között. Olyan, a hétköznapi ember életére is hatással bíró kérdéskörökről filozofált, mint az értékrendszerek változása, a korábbi nemzedékeknek még irányt mutató, mára eltűnőben lévő humanista normák, a népek kötőanyagaként szolgáló, generációkon öröklődő történetek jelentősége, az emberiség elé tornyosuló globális problémák – klímaváltozás, migráció, kapitalizmus – egyre aggasztóbb jelenléte.

Kepes szerint a metaforikus csapda, melybe könyve végletekig eltérő személyiségű, különféle világnézetet közvetítő szereplői kerültek – szükségszerű együttműködésre ítélve –, átvitt értelemben maga a 21. századi világunk, melyben az embereket teremtő és pusztító feljebbvalókként, a törvényt pedig Istenként aposztrofálja a szerző. A nemzeteket, azok vezetőit a saját eddigi döntéseik sodorták ebbe a válságba, és miközben azon morfondíroznak, miként oldják fel a pillanatnyi haszon és a humánus értékek közötti választás dilemmáját, az emberiség kifut az időből.

Az író számos pszichológiai és szociálpszichológiai példával tette szemléletessé, mi történik velünk, ha egy svájci hegyvonulat táblalavinájához hasonlóan a külső hatásokhoz alkalmazkodva gyenge és erős rétegekre bomlik a társadalmunk. A tanult tehetetlenség szimbolikájával élve a krízishelyzetben agresszív és gyenge kollektívára szakad a közösség, az erősebbek a sokk hatására egymásnak esnek, cselekvésre kényszerülnek, míg a gyengébbek már akkor sem mozdulnak, ha még volna esély a megoldásra. „Az embereknek hinni kell akkor is, ha rosszra fordulnak a dolgok, és fel kell ébredni, ha azzal próbálnak meggyőzni bennünket, hogy mindenki ellenünk van. Ha mindenki szembe jön az autópályán, annak gyanúsnak kell lennie” – nyomatékosította a kissé pesszimista hangulatba forduló publikum számára az üzenetet.

Az érezhetően didaktikus kiadvány nem a cselekményével akar bennünket levenni a lábunkról, sokkal inkább egyfajta keresztmetszetet mutat a jelenkor globális, és alacsonyabb szinteket egyaránt átszövő gondjairól, az eljövendő évtizedek prófétai látképéről – a már jól ismert és szeretett Kepes-féle stílusban. A szerző élvezetes előadásmódja, irigylésre méltó retorikai készsége, és pozitív szemlélete mégsem engedte, hogy letargiába essünk, ellenben elmélkedésre, cselekvésre, szemfelnyitásra ösztönzött. Mintha csak egykori Desszert című műsorába vendégekként csöppentünk volna: mindenkit, a legkülönfélébb hátterű és jellemű nézőt is sikerült összekapcsolnia másfél órára az egyetemes, csakis összefogással, közös erővel mérsékelhető folyamatok elénk tárásával. Búcsúzóul – mint minden jó tanítómester – házi feladatot is hagyományozott ránk, a felelősségvállalás, a cselekvés hatalmára emlékeztette a rendezvény végét jelentő dedikálásra készülődő közönséget.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?