Adomány a kórháznak

December 17-én, kedden délután ünnepélyes keretek között nyújtotta át a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. adományát Kovács Róbert ügyvezető Sinkó-Káli Róbert kórházigazgatónak, mely felajánlással a Jászság Egészségéért Alapítvány gazdagodott.

A titkárság fogadótermében megjelent vendégeket – köztük Szabó Tamás képviselőt és Szikra István galériatulajdonost – Sinkó-Káli Róbert köszöntötte. A kórházigazgató elmondta, lassan már hagyománynak tekinthető, hogy a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. támogatásáról biztosítja a kórházat, az alapítványt, ezen keresztül pedig természetesen hozzájárul a betegek, ápolásra szoruló lakosok jobb, egészségesebb életminőségéhez.

– A fejlődés töretlen, így az egészségügyben is olyan technológia jelenik meg napról-napra, amit követni kell. Ismerve a magyarországi egészségügy helyzetét, erre nem mindig jut, annak ellenére, hogy a magyar kormány, a magyar állam temérdek pénzt fordít a fejlesztésekre. Több mint 500 milliárd forint fordítódott az egészségügy technikai és egyéb szolgáltatásainak bővítésére. A jászberényi kórházban ez egymilliárdos, 2015 óta pedig közel ugyanennyi támogatást nyertünk pályázattal, részben központi közbeszerzéssel az igények felmérése után” – fogalmazott a kórházigazgató.

Örömmel osztotta meg legutóbbi sikeres tenderük eredményét, melynek köszönhetően 51 millió forintot nyert a kórház családbarát szülészet kialakítása céljából.
Az elnyert összegkeretből reményeik szerint egy újabb alternatív szülőszoba megvalósítására lesz lehetőség, ami kinézetében és légkörében egyaránt igyekszik megidézni az otthon hangulatát a vajúdó kismamák, valamint támogató családtagjaik számára. Sinkó-Káli Róbert hozzátette, fontos számukra, hogy arra az időre, amit az édesanyák az intézményben töltenek, biztosítsák a gyermekkel való bensőségesebb kapcsolat kialakítását, a folyamatos testkontaktus lehetővé tételét, a szorongásmentes, természetes légkör megteremtését.

– Megköszönöm az egész Jászságnak, hogy ilyen bizalommal van a kórházunk iránt, és nem csak a Jász-Plasztik Autócentrum, hanem rendszeresen a kisebb vállalkozások is támogatják az alapítványon keresztül intézményünket – fejezte ki zárszavában háláját, majd kihasználva az ünnepélyes alkalmat mindenkinek boldog karácsonyt, és eredményekben gazdag új esztendőt kívánt.
Az ötszázezer forint értékű támogatólevél átadását követően kötetlen beszélgetéssel és állófogadással zárult a rendezvény.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?