Vereség az utolsó hazai meccsen

Nagy rangadóra készült Jászberény női röplabdacsapata december 7-én, hiszen az Extra Ligában a pontszámokat tekintve csak egy pont választotta el a vendég Újpest együttesétől. Annál is inkább, mert győzelem esetén a hetedikről az 5. helyre léphettek volna.

A mérkőzés elején felváltva gyűjtötte a pontokat mindkét együttes, azaz ekkor még az látszott, hogy hasonló erők küzdelmét hozza a mérkőzés. Hazai részről Jessica Ventura szokásához híven erőteljes leütésekkel operált, avagy Szerényi Grétától is – aki az utóbbi időben már a kezdőben kap helyet –, láthattunk remek megmozdulást. Aztán 7-7 után a lila-fehérek találtak hamarébb magukra és 3-5 pontos előnnyel haladtak előre. Később 15-20-nál ezt kívánta lefékezni Makai Péter, és maga köré hívta a lányokat, de ez sem hozott változást, így a szett végére, 25-20 oda. A térfélcsere után például Ivana Bulajic remek centerezése után azt hittük, hogy ez a berényi alakulat szettje lesz, de később már csak egy-egy felvillanást láthattunk tőlük.

Ezt kihasználva szép lassan kezdtek távolodni a mieinktől az újpestiek. Köszönhetően annak, hogy a játék minden elemében jobbak voltak és ezúttal 25-13-ra nyerve a játszmát, már 2-0 arányban vezettek. A harmadik etap Ekaterina Silchenkova révén berényi ponttal kezdődött ugyan, de a folytatásban a vendégcsapat elképzelése érvényesült jobban ebben a szettben is. Magabiztosan gyűjtötték pontjaikat és ki kell mondani, hogy megérdemelten nyerték a találkozót ilyen arányban is.
Jászberény Volleyball Team – UTE 0-3 (20, 13, 16)

– A játék minden elemében gyengébbek voltunk, mint ők, ami számomra is érthetetlen. Edzésen pedig mindig mindenki maximálisan odateszi magát, így hát keresem én is a válaszokat a mai teljesítményünkre, de egyelőre nincsenek – mondta Tóth Eszter csapatkapitány a mérkőzés után. Makai Péter sem fogalmazott finomabban, sőt!

– Katasztrófa, szégyen, nem tudom, van-e még ennél lejjebb. Nem tudom a megoldást a helyzetre. Ha attól jobban játszanak a lányok, akkor szívesen felajánlom a lemondásomat. Biztos meg lehet ezt oldani az utolsó szavak nélkül is, és a vezetőedző, valamint stábja megtalálja a megfelelő megoldást és december 12-én, csütörtökön a sereghajtó Haladás otthonában kiköszörülik a csorbát. Legközelebb hazai pályán már csak jövőre, január 10-én láthatjuk őket, amikor majd a Kaposvárt fogadják. Remélhetőleg az ünnepek alatt, meghitt családi körben minden játékos kellőképpen kipiheni magát, és egy egészen más együttest látunk viszont a küzdőtéren.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?