Ismét igen a hitelre

Rendhagyó módon, kedden délelőtt tartott nyílt testületi ülést Jászberény önkormányzata. A rendkívüli tanácskozás témája a hitelfelvétel volt.

A képviselő-testület tizennégy jelenlévővel határozatképes volt. A Fidesz frakció név szerinti szavazást kért, amelyet Tamás Zoltán frakcióvezető terjesztett elő. A testület elfogadta a név szerinti szavazás javaslatát.

Előterjesztés az önkormányzati infrastruktúra-hitel felvételéről szóló határozatról, és annak módosításáról szóló határozat megerősítésére című napirendi pontról kellett döntést hozni, amelyre a kormány szólította fel az újonnan megalakult testületet. Budai Lóránt polgármester néhány szóban kiegészítette előterjesztését. Kifejtette, hogy a szóban forgó határozatról már az előző testület döntött. A városban futó infrastrukturális fejlesztések befejezéséhez jelenleg nincs más lehetősége a városnak, mint hogy a hitelfelvételről a testület pozitívan döntsön a továbbiakban is. Az ügyben már tárgyalt Pócs János képviselővel, aki most parlamenti elfoglaltsága miatt nem tud jelen lenni az ülésen. Képviselő úr támogatásáról biztosította Jászberényt, és megígérte, minden tőle telhetőt elkövet, hogy a kérelem pozitív elbírálásra kerüljön a kormány részéről. Ennek egyik feltétele ez a rendkívüli testületi-ülés az új városvezetéssel, amely nyomatékosítja a már korábban meghozott döntést.  Cél, hogy a városban folyó felújítások minél hamarabb befejeződjenek.

Tamás Zoltán hozzászólásában megkérdezte, mi az oka annak, hogy a Közösen Jászberény választási programjában határozottan elutasította a hitelfelvétel lehetőségét, most mégis egyetért azzal? A polgármester válaszában tájékoztatta a képviselőket, hogy a választások után szembesültek a város pénzügyi helyzetével, amelyből világosan kitűnik, hogy üres a kassza, és nincs más lehetőség a fejlesztések befejezésére, mint a hitelfelvétel. Véleménye szerint felelőtlenség volt elegendő forrás nélkül fejlesztésbe kezdeni a kampányberuházásokhoz. Ebből kifolyólag most kényszerpályán van a város, mert a fejlesztések be nem fejezése legalább akkora összeggel jár, mint a hitelfelvétel. – Nincs más lehetőségünk, mozgásterünk. A szemléletünkben nem történt változás, viszont a fejlesztések befejezése a város nyugalma érdekében szükséges. Örököltünk egy helyzetet, amit most meg kell oldani – mondta a polgármester.

Szabó Tamás képviselő javasolta, hogy tegyék félre a politikai vitákat, és hozzanak megfontolt döntést a kérdésben. Megjegyezte, hogy 2019-ben fejlesztés és működés vonatkozásában a város pénzügyi helyzete stabil, és az előző városvezetésnek meg volt az elképzelése a további évek finanszírozására is. A képviselő visszautasította a „kampányberuházás” titulust, hiszen a választás szempontjából ebben az állapotban inkább ártottak a fejlesztések az akkori városvezetésnek, mint használtak. Ezek a minden elemében szükséges beruházások még 2015-16-ban indultak, tehát ezért sem nevezhetők kampánycélúnak.

A pártok közötti labda még pattogott egy darabig, melyet Tamás Zoltán frakcióvezető, dr. Gedei József és Balogh Béla alpolgármesterek, Szabó Tamás képviselő ütöttek le, majd végül közel egyórás tanácskozás után egyhangú igennel megerősítették a képviselők a korábbi hitelkérelemről szóló határozatot. (Lásd keretes írásunkban a határozat pontos szövegét – a szerk.).

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?