Visszavágott remények

Gyorsan „kitavaszodott” a magyar labdarúgás harmadik vonalában, miután a hétvégén az előrehozott 16. fordulóban léptek pályára a Keleti csoport csapatai is, köztük a Füzesgyarmatra látogató Jászberényi FC. A hazaiak a szezon eleji vereségért szerettek volna visszavágni.

Német Gyula gárdája abban a reményben indult a határ közelében található Békés megyei településre, hogy a küzdő felek közötti nyolcpontos különbséget csökkenti, vagy legalább megtartja. A listavezető házigazda ellen biztatóan kezdtek a mieink, Gresó beadása épphogy magas lett Pálinkásnak, pár perccel később Sándor indításával ismét Pálinkás veszélyeztethetett volna, de védője beérte, így odalett a helyzet.

Mintegy negyedórányi mezőnyjáték után aztán villantak a gyarmatiak, amikor egy bal oldali átívelést Achim Sebastian kitűnően „készített le” Székely Dávidnak, aki tíz méterről lőtt a kapu közepébe

(1-0). A JFC igyekezett egyenlíteni, Szöllősi szabadrúgásból adott középre, de több kapurarúgási kísérlet blokkolása után végül Lakatos lövése mellé szállt. A 39. percben Szöllősi sarokkal passzolt Pálinkáshoz, aki 13 méterről célozhatta meg a kaput, de a kapus hárítani tudott.

A második félidő hazai lehetőségekkel indult, egy bal oldali beívelést Miski szedett ki a léc alól, majd ezt követően egy fejes kerülte el a berényi kaput. Az 58. percben a másik oldalon Király Olivér szintén fejjel próbálkozott, Fildan viszont védett. A 71. percben ismét Miskinek kellett bravúrt bemutatni, amikor Székely Dávid kiszorított helyzetből tüzelt. Túl a kilencvenedik percen szöglethez jutott a JFC, az utolsó esélyt kihasználandó szinte mindenki előrehúzódott, és a kivágott labdából vezetett gyors ellentámadás végén Achim Ádám átadásából Lukács Zsombor biztosította be a hazai sikert (2-0). Füzesgyarmati SK – Jászberényi FC 2-0 (1-0).

A több romániai játékossal és a volt jászberényi Fejes Jánossal megerősített vendéglátók igazolták, nem véletlenül állnak a tabella élén. Bár a JFC előtt is adódtak lehetőségek, a nagyobb átütő erő nem érdemtelenül döntött a hazaiak javára. A további eredmények nem túl jól alakultak, győzött a második DEAC, az üldözők közül a Cegléd, akik ezzel visszaszerezték a harmadik helyet, valamint az ESMTK és a Sényő is, velük szemben egy pontra olvadt a mieink előnye. A téli pihenő előtt még van alkalom a javításra, miután még egy játéknapot előrehozott a szövetség, így december 1-jén, vasárnap 13 órától városunk csapata a Gyöngyössel szemben alapozhatja meg tavaszi reményeit.

Latest posts by Szőrös Zoltán (see all)

Szőrös Zoltán

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?