Akit a munka éltet

Vasárnap, november 25-i kilencvenedik születésnapja előtt egy nappal köszöntöttük Szappanos Gézát családja és a körzet képviselője társaságában Seregély utcai otthonában.

Szappanos Gézát nem csak a jelenlévők, de egykori kollégái és tanítványai is szép számmal köszöntötték, akik képeslapokkal kívántak további jó egészséget, szeretetben eltöltött éveket az idős szabó mesternek.

A jászberényi születésű mesterember kilencven éven át hű maradt városához, családot is itt alapított. Feleségével hatéves koruktól ismerték egymást, hiszen osztálytársak voltak a református iskolában. A honvédségtől való leszerelést követően házasodtak össze, egy lányuk született, aki egy fiú és egy lány unokával örvendeztette meg szüleit. Hála istennek az idős szülők, nagyszülők még ma is együtt tölthetik napjaikat.

Géza bácsi életét mindig a munka töltötte ki, szabadidejében is dolgozott. A Szabó KTSZ-ben kezdete inaséveit és innen is vonult nyugdíjba számos elismeréssel, kitüntetéssel több mint negyven év munkaviszony után. Dolgozott szabóként, majd szakoktató, tanműhelyvezető is volt. Kollégái és tanítványai megbecsülték, szerették. Műhelyében készítették annak idején a Jászság Népi Együttes nadrágjait, de szabtak például balett tütüket is. A keresetét piaci árusítással egészítette ki, sokan megfordultak a sapkás standnál, ahol feleségével saját termékeit árulták. Mindemellett nyulakat is tenyésztett, több mint két évtizeden át. Az állatokat az ÁFÉSZ vette át, azután tőlük még Olaszországba is importálták a nyulakat. A kereskedést a csernobili katasztrófát követően hagyta abba, amikor a húsért az olaszok alig akartak fizetni.

A műhely zaját, az anyagégetésből keletkező kellemetlen szagokat a Ne­szűrben pihente ki. Ötvenegy éven át művelte fáradhatatlanul az első dűlőben ültetett szőlőt és gyümölcsöst. Volt, hogy 5-6 hektó bor, 40-50 liter pálinka is készült a Neszűr ajándékából. Azért azt hozzá kell tenni, hogy Géza bácsi alaposan megdolgozott a nedűkért. Volt, hogy hajnalban már munka előtt kiment, hogy előkészítse a permetvizet, délután pedig újra visszatért és sötétedésig kinn maradt. Véleménye szerint az ott szívott jó levegő, a testedzésnek is beillő kemény fizikai munka és a napi egy-két deci neszűri jó bor miatt élhette meg egészségben a kilenc évtizedet. Még a múlt évben is kijárt a szőlőbe, de sajnos egy kerékpáros baleset véget vetett a hobbiként művelt munkálkodásnak. A telket eladták, mára már csak a kerti munka maradt. A szellemi frissesség megőrzésében a rejtvényfejtés segít, amihez Géza bácsi sokszor már hajnali négy órakor hozzálát.

Ehhez a fizikai és szellemi erőhöz gratulált és kívánt további szép, egészségben, szeretetben eltöltött esztendőket Tamás Zoltán képviselő, aki a virágcsokor mellett Orbán Viktor miniszterelnök dokumentumba foglalt jókívánságait és a város közösségének köszöntését is közvetítette.

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?