A Jászság Kincses Kalendáriuma

November 25-én, hétfőn délután a Csányi Alapítvány Közösségi Házában ünnepélyes keretek között mutatták be a frissen megjelent, Pethő László professzor által szerkesztett 27. Jászsági Évkönyvet.

A megjelenteket Hábenciusné Balla Andrea mentor köszöntötte, külön tisztelettel üdvözölte az évkönyv főszerkesztőjét, dr. Pethő Lászlót, a Jászsági Évkönyv Alapítvány kuratóriumi elnökét, dr. Kertész Ottót, valamint a Csányi Alapítvány operatív igazgatóját, a Justitia Regnorum Fundamentum díjas dr. Radoszáv Miklóst, aki a könyv első olvasójaként ajánlotta figyelmünkbe a rendkívül szerteágazó témaköröket feldolgozó kiadványt. Budai Lóránt polgármester, továbbá a képviselőtestület tagjai – Nagy András, dr. Gedei József, Balogh Béla – is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, melynek színvonalát a Csányi Alapítvány tehetséges mentoráltjainak zenés-irodalmi műsora emelte.

A kedvcsináló, fotográfiákkal színesített beharangozó videóból már előtűntek szemelvények a hét művészetet, történelmet, oktatást és társadalmat, gazdaságot, sportot és kultúrát felölelő fejezetekből, melyekről dr. Radoszáv Miklós előolvasó szólt részletesebben.

„Mire a végére értem, úgy éreztem magam, mint amikor gyermekkoromban a Kincses Kalendáriumot olvastam. Egyrészt nagyon sok mindent megtudtam a jászokról, de leginkább azt mutatta be számomra, hogy ez a kistérség, és ez a közösség, a jászok évszázadok óta mennyire kemények, makacsak, de amibe belefognak, azt biztos, hogy végigcsinálják. Itt olyan erők mozognak, és olyan erő van az itt élő emberekben, amely meg is tud mutatkozni, nem csak egy pillanatnyi helyzetben, hanem abban is, ahogy megtartja önmagát egy kisebbség, ahogy keresi a múltját.

Én büszke vagyok, hogy tizenöt éve egy kicsit ide tartozhatok, és megismerhettem ezt a kicsit fafejű, de nagyon tisztességes közösséget.” – osztotta meg személyes véleményét a hallgatósággal, majd a folytatásban az egyes írások vonatkozásában tett személyes észrevételeket, kiemelve a jászsági származású Heller László nemzetközileg is elismert munkásságát.

A program a hagyományokhoz híven a megjelent szerzők egyperces ajánlóival folytatódott. Elsőként Hamar Katalin, az Ifjúsági Önkormányzat munkatársa Sebők Balázs főiskolai docenssel közösen megvalósított, Jászberényi fiatalok és a város című írását tárta a hallgatóság elé. A kutatást egyfajta gondolatébresztőnek szánták a döntéshozók felé a város fiatalosabbá tétele céljából.
Fodor István Ferenc Bugyi Gáborral valamint Nagy Dezsőnével közösen készített, 1848/49 jászsági emlékhelyeket megörökítő képeit ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, még Besenyi Vendel Fontos dokumentum a XVIII. századból című, naplóként és családtörténet-leírásként jellemzett, archaikus magyar nyelven íródott könyvére hívta fel a figyelmet.

Szabó Jánosné Mihályi Gábor jászberényi születésű művészről írt, Táncművész és koreográfus című kiadványáról, Nagyné Koncz Éva a Berényi Műhely egykori mesteréről írt emlékezéséről szólt néhány mondatban. Papp Izabella Ari Ilonával, a családkutató klubok vezetőjével folyó beszélgetéséről publikált, Kovács Béláné Pető Magdolna a Jászfényszarun működő Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság tartalmas 25 esztendejéről értekezett írásában.

Az első alkalommal rögzített sportrovat néhány szerzeménye is ismertetésre került, az idei Jászsági Évkönyvben Nagy Béláról, a Fradi krónikásáról, a jászberényi női röplabdasportról, az El Caminóról és a város legnézettebb sportjáról, a kosárlabdáról is olvashatunk.

Végezetül a Csörgő Terézia által megjelentetett, A tehetséggondozás egy formája a Jászságban című, a Csányi Alapítvány 15 esztendejét felölelő írásából kaphattunk némi ízelítőt. Csörgő Terézia kiemelte, az évkönyvben helyet kapott egy másik rövid írása is, melyet Lovász Tibor szerzőtársával készített a Turi István biológiai emlékverseny témájához kapcsolódóan.

Az ünnepélyes könyvbemutató a szerzőkkel és szerkesztőkkel folytatott kötetlen beszélgetéssel, és állófogadással zárult.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?