Kálmán bácsi kilenc évtizede

Városunk megbecsült lakója id. Szűcs Kálmán szűk családi körben, november másodikán a Szikra Galériában ünnepelte 90. születésnapját.

Kálmán bácsi 1929.október 31-én született Jászberényben. 90 év hosszú idő sok jóval és nyilván időnként rosszal is. Szülei származása miatt kulák prés alá kerültek fiatal évei, amelyek a nagykátai tanyavilágban gazdálkodással teltek. A tanya elvétele után egy tőtevényi tanyán 15 holdon gazdálkodtak, amit később a Jászsági Állami Gazdaság sajátított ki. Maradt a tanya és egy hold föld, meg a sok munka.

1958-ban házasodtak össze Irénkével, majd 1959-ben Jászberénybe költöztek. Sok munkahelye volt, nehéz idők jártak rá, mivel származása miatt feketelistás volt. Felesége bedolgozóként dolgozott, először munkaköpenyt, majd később védőkesztyűket varrt. Mellette nevelte a gyerekeket, és volt egy kis háztájijuk is: disznó, csirke, kevéske föld a Belsőszőlőben, mint abban az időben sokaknak. Nagyon szorgalmas, becsületes asszony volt, sajnos már hét éve elveszítette a család.

Kálmán bácsi felnőtt fejjel tanult, elvégezte a Mezőgazdasági Technikumot, majd 1969-től a szolnoki Mérésügyi Hivatal dolgozója lett, egészen 1989 év végi nyugdíjazásáig. Mindennap utazott Szolnokra vonattal, de fel sem merült benne a költözés gondolata. Mindvégig kitartott szülővárosa, Jászberény mellett.

Házasságukból két gyermek született, egy lány és egy fiú, mindkét gyermeke diplomás. Természetesen vannak unokák, sőt dédunokák is. A rendszerváltás után négy évig tagja volt a FKGP-nek, az 56-os szervezetnek pedig alapító tagja. Nyugdíjazása után is sokat dolgozott, szerette a földet művelni a Belsőszőlőben, az állatokat, disznót, csirkét nevelni. Mára csak a kert maradt, de neki már az is elég. Szeret még különféle tárgyakat faragni, főleg régi mezőgazdasági gépeket, és hobbi szinten festeget is, valamint szépen rendben tartja a házat.

Kérdezhetnénk, hogy mi a hosszú élet titka? Talán az egészség – mondja viccesen –, meg a mértékletesség mindenben, és az, hogy az ember mindig elfoglalja magát.
További jó egészséget, és szép éveket kívánunk Kálmán bácsinak!

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?