Hogyé adja gazduram?

A két választási forduló kellős közepén, az óraátállítás vasárnapján, tehát oldott kikapcsolódásra nem nagyon alkalmas időpontban igencsak féltettem a Jászsági Hagyományőrző Egylet társulatát a Lehel Film-Színházban tartott bemutatója miatt. Kár volt félteni őket – zajos sikert arattak.

Az Életképek az apáti vásárból című népi vígjátékot ígérte, népes, több mint harminc szereplővel: „A darab 1875-ben játszódik, éppen egy évvel a Jászkun Hármas Kerület megszüntetése előtt, és a korabeli apáti vásárok hangulatát eleveníti fel. Az évente négy alkalommal megrendezésre kerülő állat- és kirakodó vásár a helyi társadalom fontos eseménye volt, amelyen nemcsak a családok részére szükséges állatokat és termékeket tudták megvásárolni, de a társasélet egyik jeles alkalmát is jelentette.”

Aki ismeri a mai apáti vásárt, vagy éppen a Hortobágyi Hídi vásárt, tarthatott attól, hogy ezt a „zsibvásárt”, szédítő forgatagot lehetetlen színpadra állítani. Bathó Edit íróként és rendezőként sem tagadta meg néprajztudósi-muzeológusi mivoltját: a legjellemzőbb történeteket kutatta ki nekünk, amelyeket virtuális forgószínpad-szerűen az összes piacozó adott elő. Valamennyien a színpadon voltak egyszerre a csizmaárustól a kocsmároson át a kelmeárusig, sőt a képmutogatók is előkerültek, és mindig éppen az a boly kapott figyelmet, amelyik a sztorit görgette, a többiek pedig piacoztak tovább.

Volt itt pletyka, tanulságos alku, kivagyiság, gatyamadzag árus, libás, kisbíró, sőt jászkapitány is. A szereplőválasztás alapos emberismeretre vallott, pikáns megoldásokkal: Mihály hajdú (Körei Nagy József) vagy Halmay jászkapitány (Bolla János) mellett fel lehetne sorolni az egész színlapot.
Remek este volt, jó lenne még látni, és hosszabban is írni az előadás erényeiről.

Fotók: Gémesi Balázs