Átalakul a Klapka oktatása

Már hagyománykövető jelleggel tartottak november 6-án, az esti órákban szakmai fórumot a Szolnoki SZC Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskola Kossuth úti intézményében. A témát ez alkalommal az elmúlt évek fejlesztési eredményei, a Szolnoki Szakképzési Centrum képzéskínálata valamint a jövőbeni tervek szolgáltatták.

A fórum részleteiről és az elhangzott, szakképzéssel kapcsolatos információkról Tamás Zoltán igazgató számolt be lapunknak, aki hangsúlyozta, a rendezvényt a Centrum főigazgatója, Kalmár Andrea, Hicsó György kancellár és Rédei István, a CO-OP Star Zrt. elnök-vezérigazgatója is megtisztelte jelenlétével.
Sok változás történik az intézményben a következő tanévtől. Az eddigi szakgimnázium 2020-tól technikummá lesz. Az öt év elvégzése után a tanuló egyszerre kapja kézhez az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. A megszerezhető technikus szakképzettség középvezetői szintű ismereteket biztosít. Az itt végzettek jelentős előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételik, a szakirányú továbbtanulás során. A technikum ötéves képzése egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A technikumban érettségizőnek nem kell ötödik érettségi tantárgyat választania, mivel a kötelező szakmai vizsga – emelt szintű vizsgaként – beszámít az érettségi tantárgyai közé.
Technikumi osztályainkban gépjármű mechatronikai, kereskedő és webáruházi technikus, vendégtéri szak­technikus és fodrász képesítést szerezhetnek a diákok – számolt be az igazgató az átalakításról.


A szakképző iskolai osztályok tekintetében marad a három év képzési idő, az ágazati ismereteket adó első év után történik a szakmaválasztás. Az ezt követő két évben duális képzés formájában, elsősorban vállalatoknál, vállalkozóknál lehet elsajátítani a szakmai ismereteket. A két rendszer egymásra épül majd, ezzel biztosítva az egész életen át tartó tanulás lehetőségét. Gépi forgácsoló eddig is volt, most viszont kiegészül CNC forgácsolóval is, az eladó kereskedelmi értékesítő, az autószerelő gépjármű mechatronikai technikus néven fut majd. A változás a kereskedő, a vendéglátós, a pincér szakokat is érinti, melyeket kereskedő és webáruházi technikus, vendégtéri szaktechnikus továbbá pincér-vendégtéri szakember néven hirdetünk meg a jövő évtől – tájékoztatta a résztvevőket az igazgató. A jelentkezők asztalos, cukrász, kereskedelmi értékesítő, festő, mázoló, tapétázó, gépi és CNC forgácsoló, hegesztő, hentes és húskészítmény készítő, ipari gépész, mezőgazdasági gépész, pék, pincér-vendégtéri szakember, szakács, villanyszerelő és kőműves megszerezhető képesítések közül válogathatnak.
A pályázat keretében megvalósuló fejlesztések és eszközbeszerzések kapcsán hozzátette, az önkormányzat részéről is jelentős segítséget kaptak, hogy a szakképzést vonzóbbá tegyék a pályaválasztók számára. Ilyen támogatásnak bizonyult a szakképzési ösztöndíj, melynek jóvoltából városi szinten több mint száz diákkal állnak szerződésben, de ugyanígy a szakmaválasztó kiállítások, a hiányszakmákról a Klapka iskola tanműhelyében forgatott videó filmek, a pályaválasztási szülői értekezletek és a pályázatok révén szervezett programok is mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok a gimnáziumi képzés mellett az értékteremtő szakmai tanulmányokat is fontolóra vegyék. A Hatvani úti épület felújításaira 2017-2019 között mintegy százmillió forint összeget fordítottak a Centrum és az önkormányzat, valamint pályázati támogatásból. A Kossuth úti tagintézményben közel tízmilliót szántak korszerűsítésre. 2016-2018 években eszközbeszerzést majdnem tizennégy millió forintból, GINOP pályázat jóvoltából pedig több mint harminc millióból valósítottak meg.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?