Sereghajtó lett a JKSE

A hazai minimális – Pécstől elszenvedett – vereség után az utolsó helyezett Szeged vendége volt Jászberény NBI/A-s kosárlabdacsapata. LaMarcus Reed továbbra is sérült, így igen nehéz mérkőzés várt a kosarasokra. Az is lett.

A szegedi összecsapáson Alekszandrov kezdett egy triplával, majd felváltva estek a találatok. A hazaiak is – a duplák mellett –, behintettek két trojkát, de Mészáros egy hárompontossal kiegyenlített, 10-10. Innentől viszont előbbre léptek a Tisza-partiak. Hiába dobott még egy triplát Alekszandrov, a negyed vége 22-17 oda. A második etapban aztán meglódult a Szeged. Az elején még Pantelics kétszer is duplát dobott, de utána megszórták őket a hazaiak összesen öt hárompontos dobással, és a félidei szünet már biztos 47-33-as szegedi vezetéssel kezdődött.
A folytatás elejét – természetesen triplákkal – megnyomták a hazaiak, és aránylag gyorsan húsz lett közte.

A biztos vezetés tudatában aztán kissé kényelmesebbre vették a figurát amivel éltek is a mieink. Egy 8-0-s szériával nagyjából 10 pontos különbség alakult ki a két gárda között. A 3. negyedet meg is nyerték 21-16-ra, de a zárófelvonásra még mindig kilenc (63-54) maradt közte. Az utolsó negyedben is küzdöttek Millerék olyannyira, hogy két Brbkalic dupla után már csak kettő találat (75-73) választotta el a két csapatot. Sőt, ki is egyenlíthettek volna, ám Miller ziccere lecsorgott a gyűrűről. Viszont az ellentámadásnál Balmazovics elsüllyesztett egy triplát és innen már nem volt visszaút. Nem vigasztaló, hogy ezt a negyedet is megnyerték 16-20-ra, mert ezzel együtt is elúszott a meccs.

Naurtex-SZTE-Szedeák – Jászberényi KSE 79-74 (22-17, 25-16, 16-21, 16-20)
JKSE: Staten 22, Mészáros 5, Miller 15, Alekszandrov 8/6, Pantelics 16. Cserék: Brbkalic 8, Martinkovics -. Ruják B. –
Ezen az estén, bár küzdöttek, de nem tudták megismételni a Pécs elleni játékukat, mert egy-két játékost kivéve mindenki halványabban játszott a szokottnál, főleg az első játékrészben. Viszont a legvégén egy kis szerencsével akár győzhettek is volna. Ezzel továbbra is nyeretlen a berényi alakulat és sajnos most már sereghajtóként várja következő ellenfelét, azaz a Kecskemét együttesét szombaton. Remélhetőleg ezt a meccset már megnyerik a mieink.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?