Munkálkodik az ördög

Pokolian jó előadás részese volt a Lehel Film-Színház közönsége október 17-én szombat délután és este, amikor Molnár Ferenc Az ördög című komédiáját tűzték műsorra.

A Zenthe Ferenc Színház színészei jelenítették meg a darabot, amely a dráma és a komédia határán egyensúlyozva mutat be egy tiltott szerelmi történetet. A sátánt megformáló Mészáros Máté szájából elhangzó bravúrosan rafinált szófordulatok, az ördögien csavaros történet valósággal a székhez szegezik a nézőt. A történet akár egy általános szerelmi háromszög is lehetne, de a lélek mélyéig vájkáló pszichére ható jelenetek szinte karcolják a szívet.

Első blikkre nevetséges a léha fiatal festő (Fenyő Iván), az aktmodell alkalmi szeretőjével, és a féltékeny barát, aki gyönyörű feleségét (Bozó Andrea) hozta lefestetni. A történet előrehaladtával a nevetés inkább sajnálatba fordul a szerelmesek vergődését figyelve, ahogy megpróbálják titkolni elfojtott érzelmeiket, megmaradni az erény mezején. Mindeközben ott munkálkodik az ördög, aki belelát a lélek mélyébe, akár még gyilkosságra is rávéve az ártatlanokat. Alattomosan szövi a szálakat és úgy fonja be tervével a fiatalokat, mint pók az áldozatát. Már senki sem azt teszi, amit akar. Vagy mégis? Az ördög csak mellékszereplő? Talán nincs is jelen, vagy talán mindig is bennünk élt. „Sehonnan se jöttem és sehova se megyek. Itt vagyok.” – ahogy elhangzik a darabban is.

A színmű végülis a szerelmesek számára happy end-del végződik, az elhagyott férjre váró pokoli napokról már nem mesél Molnár Ferenc.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?