Buli a suliban

Október 25-én, péntek délelőtt mintegy kétszáz alsó tagozatos gyermek lehetett részese a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött rendhagyó zenés irodalomórának a Főnixben.

Az NKA Könnyűzenei Kollégiuma Tematikus Koncertek pályázatát sikerült elnyerni a Kultúrpart társulatának, akik élve a lehetőséggel különleges tanórát ajándékoznak a gyermekeknek országszerte. Mindez teljesen a szakmájukba vág, hiszen a zenészek a civil életben valamennyien pedagógusok, sőt a zenekar jelentős része gyakorló szülő is. A gyermekek szeretete, és a remek, figyelemfenntartó pedagógiai módszer tökéletesen átjött a háromszor háromnegyed óra során, amit az Apponyi, a Bercsényi és a Székely iskola kisdiákjai élvezhettek ingyenesen.

A humorral és mozgással, interaktivitással bőven megspékelt órákon a kortárs magyar ifjúsági költészet került fókuszba. Lackfi János, Szabó T. Anna, Bartos Erika versei kaptak zenei formát, amelyekben a gyerekek énekkel, tapssal, hangszeres kísérettel, sőt tánccal is aktív szereplők voltak. A feldolgozott témák sorában olyan, a fiatalságot érintő kérdések kaptak helyet, mint a diákszerelem, az iskola vagy a hiszti. Bónuszként hangszerbemutatót is kapott a közönség, amely során a kecskedudát és a különleges hangtálat még ki is próbálhatták. A gyerekek nagyokat kacagtak a poénokon, lelkesen ismételték a refréneket, koncerthangulatban énekelték a megzenésített rímeket. Ezeken a tanórákon végre lehetett, sőt kötelező volt rosszalkodni, és a tanítók mindezt most egy cseppet sem bánták.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?