Sajtóháború Jászberényben?

Ma kora reggel ez a két szó volt a hangsúlyos a címben, amely után informatív anyagot közölt a 24.hu internetes portál. Az általuk elérhető információk alapján mi is nagyon hasonló anyagot készítettünk volna az olvasóinknak.

A címben még szerepel az is, hogy: az ellenzéki győztes letiltotta az interjút, a fideszes média mégis lehozza. Mindezt Budai Lóránt alábbi Facebook-posztja alapján írták:

Jászberény közpénzen finanszírozott „elfogulatlan és pártsemleges” hetilapja, a Jászkürt Újság legfrissebb, holnapi számában egy olyan velem készített interjú fog megjelenni, melynek közléséhez nem járultam hozzá. Az aktualitását vesztett és tartalmi, valamint formai hibáktól hemzsegő riport megjelenését még a nyomdába kerülés előtt, szóban és írásban is próbáltam megakadályozni. Ám a kiadvány főszerkesztője, a Fidesz által kitüntetett Halász Lajos ezzel mit sem törődött. Természetesen holnap reggel első dolgom lesz megtenni a szükséges jogi lépéseket.

Budapest messze van, a cikk figyelmes szerzője alap dolgokat mégis rögzíteni tud: „Jászberényben a fideszes Szabó Tamáshoz képest mindössze 14 szavazat többséggel választották meg Budait október 13-án, csakhogy az eredményt a Területi Választási Bizottság a múlt héten megsemmisítette választási csalásra hivatkozva. Jelen állás szerint november 10-én új választás jön Jászberényben, ha csak Budaiék fellebbezésének nem ad helyt a bíróság. Eközben a fideszes polgármesterhez közel álló helyi média és Budai közt új konfliktus van kialakulóban. Budai interjút adott a lapnak, ám annak megjelenéséhez nem járult hozzá.”

A 24.hu arról is tud, hogy „A Jászkürt internetes felületén a múlt héten arról írt, hogy egyeztetési okok miatt nem tudtak megjelentetni Budaival egy interjút.”

Hát igen! Ráadásul szó szerint ugyanarról az írásról van szó. Nézzük meg közelebbről a történetet. A múlt héten az interjúalany és az újságíró között a választás utáni kedden korrekt anyagfelvétel zajlott a szerkesztőségben. Szerdán másik két interjúval és a választási vezető anyaggal együtt ezeket meg kellett írni ugyanannak az egy újságírónak. Jó, ez a dolga, ha ez most sok is volt…

A másik két interjú visszaigazolása szerdán kora délután rendben megtörtént, a Budai interjúé – aki elsőként kapta meg átnézésre a sajátját –, nem. A nyomdagépek senkire sem várnak, a megjelenés utánra, csütörtökre ígért esetleges Budai-reagálást követően szerda 17.30-as utolsó időpontot tudtunk biztosítani, de erre reakció nem érkezett.

Másnap természetesen csak a Budai szempontjából ellentétes polgármester-jelölt és a parlamenti képviselő interjúja jelent meg, a Budai interjú helyén pedig S.O.S. beszerkesztett anyagok.

Az internet népével Budai Lóránt azonnal közölte véleményét: „A város hivatalos hetilapja is beszámolt a választások eredményéről. A kiadvány legfrissebb számában a térség országgyűlési képviselője érthetetlennek-, Jászberény leköszönő polgármestere pedig egyenesen abszurdnak és képtelennek tartja a helyzetet. Mindeközben a tegnapi számban az én álláspontom még csak helyet sem kapott...”

A vissza nem igazolt interjú valóban nem, ellenben az első oldalas vezető anyag nagy ünneplő fotóval arról tudósított, hogy Budai Lóránt megnyerte a választást, és bent a lapban nagy portréfotóval jelent meg, mint a következő öt év polgármestere, körötte az új testülettel – közös tablón. A lap szerkesztője kapott hideget-meleget az interjú kapcsán vélt inkorrektségéért. Mi leírtuk a történteket, és az internetre feltettük az eredetileg tervezett-készült lappal, benne a hiányolt Budai interjúval. Aki akart, érthetett belőle.

A jelzett csütörtökig javítás nem érkezett, és a politikus az interjúját hiányoló felszólamlásával egyértelműen jelezte, hogy igényt tart annak megjelentetésére. Ne feledkezzünk meg az érdeklődő olvasókról sem! Újra bekerült hát az interjú, megint a 3. oldalra, vezető interjúként a heti Jászkürt Újságba.

A történet iróniája, hogy előző héten kényszerűen kivettük az interjút, mert nem reagált időben az interjúalany, ezúttal pedig megjelent, mert október 23-a emlékünnepe miatt kivételesen kedden adtuk le a lapot a nyomdába, nem szerdán. Így a kedden 22 óra 38 perckor küldött írásbeli „Tájékoztatás” ugyancsak megkésett volt. Teljesíthetetlen!

A 24.hu ennyire nem ismerhette a részleteket, de jó érzékkel, korrekten megjegyzi végül: „A két fél vitáját lehetséges, csak bíróságon dönthetik el, ahol figyelembe vehetik a sajtóoldal szempontjait is, például azt, hogyha alá tudja támasztani, hogy a riportalany valóban azt mondta, ami végül írásban megjelent.”

Kíváncsian várjuk, hogy a szabatoson, pontosan leírt hangfelvételben milyen „tartalmi” és „formai hibák” fedezhetőek fel, amelyek ráadásul hemzsegnek. Vajon a kérdések hibásak, vagy a válaszok, netán az ígéretek? Az előbbiekért mi vállaljuk a teljes felelősséget…

Halász Lajos

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé főszerkesztője.
Halász Lajos

Latest posts by Halász Lajos (see all)

Halász Lajos

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?