Műszaki képzés a Campuson

Október 9-én sajtótájékoztató keretében jelentette be dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora, hogy a jövő évtől kezdődően – válaszolva a környező cégek igényeire –, műszaki informatikai képzéssel bővül a jászberényi intézmény palettája. Az eseményen a campus kollégiumi épületrészének PPP kiváltásáról is szó esett.

A sajtó megjelent képviselőit dr. Varró Bernadett főigazgató asszony üdvözölte, majd kifejtette, a tájékoztató két nagy téma köré csoportosul, melyeket a továbbiakban dr. Liptai Kálmán rektor fejtett ki részletesen. – Folyamatosan próbálunk újabb és újabb szakokat megnyitni, nagy sikere volt a gyógypedagógia képzésnek, és a szociálpedagógia mesterszakot is sikerült elindítani. De a nagy álmunk valójában az, hogy olyan irányba mozduljunk el, ami a környező ipart a legjobban tudja segíteni – nyilatkozott a rektor, majd hozzátette, főként informatikai és mérnökhöz közeli szakokban gondolkodtak, mely elképzelést a Szabó Tamás polgármester által beidézett felmérés is alátámasztott.

A környező vállalkozások igényei alapján leginkább az iparhoz, a nagyvállalatokhoz közel álló képzési területek, így a mérnökinformatikus, az üzemmérnök és a technológiai menedzser szakokat emelte ki, melyek vonatkozásában már a gyakorlatot is helyben, a városban működő iparban tudnák elvégezni a leendő kollégák.

A rektor úgy véli, akár a keresztféléves időszakban is van esély a képzés meghirdetésére, ami egyben profilátalakulást is jelent, így az eddig tanítóképzőként aposztrofált intézmény számára új kapuk nyílnának meg a felsőoktatásban.

A folytatásban dr. Liptai Kálmán egy másik pozitív információt is megosztott. Az Eszterházy Károly Egyetem két milliárd forintot kapott a PPP, vagyis a public-private partnership kiváltására, mely a közfeladatoknak a közszféra és a magántőke együttműködésében történő ellátását jelenti, és az egyetem számára komoly értékű megterhelés. „Az a döntés született, hogy egy egri, valamint a jászberényi PPP konstrukció lesz kiváltva. Egyrészt könnyebb lesz, fellélegzünk, másrészt a képzésfejlesztés tekintetében kinyílik egy lehetőség, hogy a turizmus vendéglátás szakot is elindítsuk, és valamilyen módon ebben is tovább tudjunk gondolkodni.” Lapunk kérdésére a rektor elmondta, körülbelül 800 millió forint értékű összeget kell most kifizetniük, ugyanakkor ennek köszönhetően az egyetem havi 15 millió forintos terhétől szabadul meg a jövőben.

Végezetül Szabó Tamás hozzáfűzte, az Electrolux kapcsán történtek egyfajta gondolkodási löketet adtak, hiszen már évekre visszamenően kérdés volt a műszaki, mérnöki jellegű képzések meghonosítása Jászberényben. – Amikor Palkovics miniszter úr a bejelentés után megjelent, különféle dolgok is megbeszélésre kerültek. Azóta folyamatosan kapcsolatban vagyunk a három miniszterrel, beleértve Szijjártó Péter urat is, hogy milyen kiutat, továbblépést találhatunk, ennek egyik területe az oktatás – fogalmazott a polgármester, majd elmondta, levélben kérte ki a Jászság meghatározó gazdasági szereplőinek véleményét, a cégek pedig jelezték, 25-30 munkavállalót jelenleg is tudnának fogadni ilyen jellegű képzési területről.

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kazsimér Nóra

Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?