Szeretet, bizalom, türelem

A magyar fotóművészet nagyasszonya, Keleti Éva, Kossuth-díjas fotográfus legendás képeiből nyílt október 3-án, csütörtök délután kiállítás a Lehel Film-Színház galériáján. Az egyedi tárlat a fényképezés eszközeivel mutatja be nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait.

A művészeti eseményen megjelenteket Góg Zoltán kulturális szervező, a tárlat rendezője köszöntötte és bejelentette, a megnyitó programjának egy részét, a közreműködők előre nem látott elfoglaltsága miatt nem sikerül a meghirdetettek szerint bonyolítani. Így a Keleti Éva fotográfussal való találkozás és Karácsony Ágnes újságíró megnyitóbeszéde elmaradt.

A zenés közreműködőnek felkért Zsiga István prímás a megnyitót megelőzően szemlélte végig a kiállított fényképeket. Az eközben szerzett érzéseit, inspirációit szólaltatta meg, aztán hangulatos hegedűjátékával, mellyel elmélyülést, és igazi élményáramlást indított el a tárlat befogadására érkezett közönségnél.

Mert egy művészi alkotás, legyen az éppen fénykép, akkor válik eleven élménnyé, ha megindítja a csodálatos áramlást, amelyik az alkotó és a közönség között mindkét irányban képes hatni. Keleti Éva fotográfiái nemcsak erre képesek, hanem a múlt és jelen, sőt a különféle művészeti ágak között is kapcsolatot teremtenek. A tárlatot bejárva sok szép, meghitt, lírai pillanatra bukkanhatunk, elsősorban a színház, de a tánc világából is, ami szintén a fotográfus szíve csücske. Képeit nézve belekerülünk az egykori Kékszakállú herceg, a Csodálatos mandarin, balerinák világába vagy a legendás színészházaspár, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán életének legbelsőbb áramába.

Rengeteg arc, tekintet, mozdulat, gesztus a fotókon. A művészeket nem egyszer az alkotói folyamat közben kapta lencsevégre, helyzetéből adódóan némileg kívülállóként, de mégis teljesen összhangban velük, szeretettel, nyitottsággal és a nevéhez kapcsolható minőséggel, profizmussal.

Keleti Éva fotográfiái mindenkihez képesek szólni, a fiataloknak érzéki elevenséggel megidézett múltat, a korosabbaknak érzésekkel teli emlékezést kínálva. Tekintsék meg, ha arra járnak! A szervezőktől kapott információk szerint a megnyitó elmaradt programját október 10-én, csütörtökön szeretnék pótolni, amikor alkalom nyílik a Keleti Évával való személyes találkozásra is.

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?