Stabil a vechtai barátságunk

Vechta és Jászberény városa tavaly ünnepelte testvérvárosi kapcsolatának negyedszázados évfordulóját. Akkor itt nálunk volt a rendezvénysorozat, most, szeptember 26. és október 30-a között pedig a németországi településen viszonozta a berényi delegáció a látogatást.

Jászberény népes delegációja autóbusszal indult Vechtába csütörtökön reggel 5 órakor és drezdai megszállással péntek délben érkezett meg a harmincezres kisvárosba. Útközben tapasztalhatták, hogy nem csak Jászberényben halad a világ, szinte mindenütt jelentős, több tízkilométeres útépítések lassították az utazást.

A hivatalos programok közül a legfontosabb péntek este volt a vechtai városházán, ahol a hatalmas, több emeletes magas, egylégterű fogadóhelyiséget zsúfolásig megtöltötték a házigazdák és magyar vendégeik. A köszöngetéseknek, baráti vállveregetéseknek se vége se hossza nem volt, hiszen az iskolák, a tűzoltók, a rendőrség, az orvosok, az egyházi és civil szervezetek mind mind hosszú évek óta ápolják a barátságot egymással, jó ismerősökként találkoztak újra. Vechta polgármestere Helmut Gels is ugyanezt emelte ki, és Szabó Tamás, Jászberény polgármestere is ezt erősítette meg: a két település hivatalos kapcsolatai úgy váltak élővé, hogy a kisebb közösségek, sőt, egyes családok rendszeres, személyes kapcsolatba kerültek.
A Lehel Gimnázium volt az első, majd több oktatási és egyéb intézmény kapcsolatba lépett a maga vechtai „társával”. Az ötlet éppen ezen virágzó és hasznos kapcsolatok miatt bimbózott ki, és ezt követte a hivatalos kapcsolatfelvétel, és a testvérvárosi szerződés megkötése.

Ezt most az otthoni után itt Németországban is megerősítette aláírásával a két polgármester. Előtte persze felidézték a kezdeteket, mind német mind magyar oldalról megemlékezve az úttörő szerepet vállaló személyiségekről. Szabó Tamás polgármester a maga köszöntő idejét el is felezte, hogy dr. Magyar Levente – aki akkoriban városunk első embere volt –, beszámolhasson a kezdeti időszakról. A köszöntőket kölcsönös ajándékozás követte, amiben sikerült egymásnak örömet és meglepetést okozni. A „legsúlyosabb” ötlet azonban mégiscsak Vechta polgármesterétől származott, aki egy nyolcvanszor nyolcvan centiméteres, mintegy 150 kg-os kőtömbre vésette fel a városok barátságának dátumát. Okozott is némi vidámságot egy beszólás, hogy polgármesterek mutassák már fel a táblát, hátulról nem látni jól. Ez a tábla masszívságával, súlyosságával mindkét városban emlékeztetheti a polgárokat a testvérvárosi kapcsolat stabil mivoltára. Mindkét városban, mert ezt hazahoztuk, de párja ott van a városháza előtti díszes járdában, akár a filmcsillagok kéznyomai a filmes városokban.

A barátkozás, beszélgetés, poharazgatás együtt jár és az idő gyorsan haladt. Két óra is elmúlt, mire a legkitartóbbak is nyugovóra tértek, pedig a programok szombaton is korán kezdődtek és a németek nem csak hírből ismerik a precizitást. Szerencsére alpolgármester asszonyunk Szatmári Antalné Veronka gondoskodott arról, hogy mi se maradjunk le a vendéglátóktól. Korán keltünk, és meglátogattunk egy üzemet, a Big Dutchmann-t, amely alighanem példamutató lehet nem csak a jászberényiek számára. Az 1936-ban, Amerikában alapított cég Európában, Németországban 1952-ben vetette meg a lábát. Az anekdota akár igaz akár nem, igen mulatságos. Egy fiatalembernek azt mondták, felveszik dolgozni, ha a talicskáján egy zsák búzára fölrak egy disznót, annak a hátára állít egy tyúkot, és egyik sem esik le tologatás közben. Nem véletlenül kocsmázott az illető, tudta, hogy a jó pálinka hatással lehet az állatokra is, így azok meg se moccantak, ő pedig megkapta az állást. Meg is jegyezték a vendégek, hogy az alapítók bizonyára ismerték a Brémai muzsikusokat.

A cég baromfik és sertések tartásának gépesítésére, állatjóléti berendezések és környezet kikísérletezésével és elterjesztésére alakult. Ma már közeli céljuk az egymilliárd eurós éves árbevétel. Imponáló telephelyükön megtalálható az első, régi ház, óriási bemutatócsarnok, most épül az út fölött egy étterem, és bár állandó fejlődésben vannak, több mint ezer alkalmazottjuk egy része még konténerekben dolgozik. A látványos prezentáció a nagycsarnokban zajlott, ahol kiderült, hogy az általuk fémjelzett korszerűbbnél korszerűbb berendezésekből ezen a telephelyen egyetlen darab sem készül. Munkatársaik itt és a világ szinte minden részén bemutatják, hogy miről van szó, és a helyszínen állíttatják fel a rendszereket. Ennél tudásalapúbb céget nehéz is elképzelni.

Úgy tűnt, hogy hozzánk nagyjából hasonló nagyságú városban se szeri se száma a hatalmas vendéglőknek, és alighanem jó ideig ott kellene tartózkodni, hogy többségüket megismerhessük. Szombaton egy szélmalommal népszerűsített vendéglátó egységben jártunk, ahol finom lepények és kávé mellett két előadást hallgattunk meg. Különösen a migrációt helyben segítő családok tapasztalatai voltak érdekesek, akik önként, fizetség nélkül, iskolától az orvosig sok mindenben segítették a hozzájuk érkezőket. Még biciklizni is tanították a szíriai nőket, akiknek ez újdonság volt, de mára már nincs szükségük erre a tudásra, mert autóval járnak. Ez a nyíltság, az esetleges vita őszinte felvállalása végig vonult a hétvége eseményein és programjain, de barátian. Ahogy az egyik vendéglátó elmondta egy másik rendezvényen, megkérdezték, Magyarország miért viszonyul elutasítóan az illegális bevándorláshoz, aztán elvitték őket egy roma telepre, és ők megértették, hogy nem könnyű a helyzet, van mit tenni határon belül is a magyaroknak, nem olyan szerencsések, mint a jóval gazdagabb németek.

A vasárnap nagyon jól indult, öt jászberényi művész közös, háromhetes kiállítása nyílt meg óriási sikerrel. Közülük Bartos Kinga, Fejős László, Farkas Edit és Koncz Gábor a helyszínen fogadhatta a gratulációkat, amiből kijutott Góg Zoltánnak is, a szakmai megnyitóját követően. A vasárnapi istentiszteleten a domonkosok puritán templomában vettünk részt, a zsúfolt teremben a lelket megrezgetve szólt az orgona és a hívek összhangzó kórusa. A misén külön köszöntötték a magyar vendégeket, de nem azért szólt a választásokról az üzenet, mert ott voltunk, hanem az egy héttel későbbi helyi választások ürügyén. Lázár és a gazdag ember halála kapcsán általános emberi jellemvonásokra hívta föl a lelkész a hívek figyelmét, arra intve őket, gondolják meg, mi a jó cselekedet és mi az ellenkezője.

Délután egészen különleges program volt, a többszáz sátorból álló középkori vásár korhű öltözetben tüsténkedő árusokkal – és családokkal, akik ezt hobbiból művelik. Mi meg kitartásból, mert akkora zápor volt, hogy idehaza is ritkán látunk hasonlót. A búcsúvacsorára ki-ki megszárítkozott ahogy tudott, és oldott beszélgetésekkel zárult a program, meg négy, egymással kapcsolatba lévő, együttműködő kisközösség konkrét bemutatkozásával. – Ezért élő ez a kapcsolat, ez a testvérvárosi barátság! – összegezte a búcsúztató polgármester a tapasztalatokat, és ezzel csak egyet tudtunk érteni a hazafelé tartó, több mint tizennyolc órás buszozás során elmerengve a világ dolgain.

Vélemény, hozzászólás?