Meghalt Sárközi Gyula

76-éves korában elhunyt Sárközi Gyula, a Lehel Hűtőgépgyár Idegenáru Osztály egykori munkatársa. Gyula 17-éven át futballozott és nyolc éven át vezette a gyár csapatát edzőként.

A Jászberényi Lehelben, Vasasban és a Honvédban kapus kivételével szinte minden poszton kiválót nyújtott, de középső védőként centerhalfot játszott legszívesebben. Pályafutása alatt a legsportszerűbb játékosok közé tartozott, hiszen nem volt kiállítva egyszer sem.

Az 1977/78 évadban a jászberényi osztályozón csapata az NB II-be jutott a Jb. Vasas ellenében, amelyhez Sárközi Gyula (Trockij) nagyszerű játéka is kellett. Később a labdarúgó berkekben ismert Karkusz-Sárközi edzőpáros tagjaként az ifjúsági együttesből számos játékost neveltek ki a felnőtt csapat számára. Nemsokára a felnőtt csapatot bízták rá, de szoros együttműködése maradt a fiatalokat továbbra is eredményesen vezénylő Karkusz Pállal.

1991-ben a Lehel második lett az NB III-ban, egy év múlva pedig bajnok. Ezután két ezüst, három bronz és egy-egy 4. és 5. helyezett lett a város csapata. Az 1993/94-es szezonban önkormányzati kitüntetést kapott dr. Magyar Levente polgármestertől. A „fiai,” azaz a JSE futballcsapata pedig „Jászberény Legkiválóbb csapata” elismerésben részesült. Az egyesületi örökranglistán 6. helyen áll 353/33 mérkőzés/gól kitűnő teljesítményével. Unokája elvesztésének fájdalma megviselte szervezetét. Hosszasan betegeskedett, és szeptember 23-a hajnalban, a Szent Erzsébet Kórházból az égi futballpályára költözött. A jászberényi futballszeretők nem felejtik el csupaszív, finom, pengés játékát.

Isten áldjon Trockij!

Hoffer András

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?