A gócpontokat meg kell szüntetni!

A Buzogány utcai szegregációs körzet felszámolásával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Szabó Tamás polgármester kedden délután a helyszínen, a lebontott épületek helyén található rekultiválásra váró telek mellett.

A Buzogány utca 10 számú épületegyüttes sok évig szociális problémákkal halmozottan küszködő lakók otthona volt. A házban élő nagy létszámú család a közösségi együttélés szabályaira nem volt tekintettel, renitens jelenlétük szinte lehetetlenné tette az utcabeliek nyugodt életvitelét. A jogi irányelveket figyelembe véve a város többféle megoldással próbálkozott a probléma kezelésére. Többek között a hivatalból utcagondnokot jelölt ki a lakóközösség kommunikációjának támogatására, ám sajnos ez sem bizonyult hatásosnak, így a végső megoldáshoz, a lakók kitelepítéséhez és az épület lebontásához kellett folyamodni – tájékoztatott Szabó Tamás.


A kiköltöztetett családok további sorsáról és lakóhelyéről tudomása van az önkormányzatnak, nyomon követi sorsukat. Számukra és a hasonló helyzetű, életkörülményű városlakóknak létesült a Tanoda, az ő érdekükben működik a Telepprogram is. A városnak a közösségi együttélés érdekében ildomos felszámolni a problémát jelentő gócpontokat, mint ami kialakult a Munkás utcában, a Faiskola utcában, vagy itt a Buzogány utcában. Ettől függetlenül, egyéb, a lakók életvitelét zavaró jelenségek megszüntetésében is partner az önkormányzat. Ebben a kategóriában említhetjük a Líceum utcát, ahol a parkolás hívott elő az ott lakók számára kényelmetlen helyzetet, amit végül szintén megoldott a városvezetés – emlékeztetett a polgármester.

A Buzogány utca 10 szám alatti telek rekultiválást követően egyelőre köztérként funkcionál majd. Padokkal, fák kiültetésével teszik vonzóvá a területet, ami parkosítva az immár nyugodt, csendes utca pihenőövezete lehet. A későbbiekben a megfelelő döntések meghozatalát követően építkezés céljára is felhasználható majd a telek.

A sajtótájékoztató végén az utcára sereglett lakók köszönetet mondtak az életüket sok évig megkeserítő áldatlan állapot megszüntetéséért a városvezetésnek. Bódis Béla, aki a körzet önkormányzati képviselőjeként indul az őszi választásokon, ígéretet tett arra, hogy külön figyelemmel kíséri a terület sorsának további alakulását.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?