Megyei kitüntetések az államalapítás ünnepén

Augusztus 15-én, csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés ülésén több mint negyven díjat adtak Szent István király ünnepének alkalmából. A szolnoki megyeházán megrendezett eseményen a Jászságból több kiváló személyiség és közösség, köztük városunk önkormányzata is részesült elismerésben.

Az augusztus 20-i állami ünnepséghez kapcsolódóan kitüntetett személyeket a díszteremben rendezett eseményen fogadta a közgyűlés, melynek elnöke, Piroska Miklós köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvény a jász és nagykun kapitányok bevonulásával folytatódott, majd a jászapáti Hétszínvirág Néptáncegyüttes és a Szolnoki Légierő Zenekar előadása emelte az alkalom fényét.

A folytatásban azokat a személyeket, valamint közösségeket méltatták, akik évtizedek óta töretlen, értéktartó munkájukkal előremozdítják a térség fejlődését, öregbítik annak jó hírnevét.  Az elismeréseket Piroska Miklós,a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Fehér Petra és Dr.Csoór György,  a megyei közgyűlés alelnökei, valamint Rentzné Dr.Bezdán Edit címzetes megyei főjegyző adták át.

Az összesen negyvenhét díjazott közül az alábbiakban a jászsághoz kötődő kitüntetetteket közöljük.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjban részesült:

• Borbás Ferenc, emeritus jászkun főkapitány és emeritus jászkapitány
• a jászberényi székhelyű Jászsági Menedzser Klub.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségügyi Díjban részesült:

• Dr. Farkas Erzsébet, a jászberényi Szent Erzsébet Kórház vezető főgyógyszerésze
• Gubiczné dr. Csejtei Erzsébet, gyógyszerész, a jászkiséri gyógyszertár vezetője

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdasági Díjban részesült:

• Kovács Róbert, a jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Autócentrum Kft. ügyvezető igazgatója

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közművelődési Díjban részesült:

• Sas István, népművelő, a jászberényi Déryné Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója, a Magyar Népművelők Egyesületének alapító tagja

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díjban részesült:

• a jászapáti Hétszínvirág Néptáncegyüttes

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díjban részesült:

• Jászberény Város Óvodai Intézménye
• Tóth Erika, tanítónő, kémia szakos pedagógus, a jászszentandrási Kunráth Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanára

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati és Közigazgatási Díjat kapott:

• Makainé Donkó Ilona, a jászladányi polgármesteri hivatal személy- és munkaügyi ügyintézője

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális Díjban részesült:

• a jászladányi Ozoróczky Mária Szociális Központ közössége

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Testnevelési és Sport Díjban részesült:

• Dr. Nagy Hinst István, Jászapátiban élő harcművész oktató

Az év polgármestere Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Díjban részesült:

• Mozsár Lászlóné, Jászágó polgármestere

„Települési Környezetért” címet kapott:

• Jászberény önkormányzata

„Ifjúságbarát Önkormányzat” címet kapott:

• a Jászalsószentgyörgyi önkormányzat

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?