A kapitányt köszöntötték

Jászberény első NB I-es női röplabdacsapatának egykori játékosai és vezetői sok-sok év eltelte után adtak egymásnak randevút abból az alkalomból, hogy együtt ünnepeljék csapatkapitányuk, Tálas Etelka 80. születésnapját.

1961-ben dr. Halasi Miklós megalakította a Jászberényi Egészségügyi Sport Egyesületet, azon belül pedig a női röplabda szakosztályt. A megyei bajnokságról indulva – tíz év szorgos munkája után –, a Nemzeti Bajnokság első osztályába verekedte fel magát a JESE női röplabdacsapata. Ennek az együttesnek volt az első csapatkapitánya Tálas Etelka, aki a kórházi diétás nővéri munkája mellett tizenhárom évig röplabdázott.

Az egykori játékosok augusztus 2-án találkoztak újra annak kapcsán, hogy együtt ünnepeljék Tálas Etelka 80. születésnapját. Nem volt könnyű a szervezők dolga, hiszen még a Dunántúlról is érkeztek hölgyek egykori sikereik színhelyére Jászberénybe. Mivel évek óta nem találkoztak egymással, néha gondot okozott a másik nevének kitalálása, de miután ez sikerült, boldogan borultak egymás nyakába ugyanúgy, mint sok-sok évvel ezelőtt egy-egy jól sikerült pontszerzés után.

– Nagyon meglepődtem, hogy ilyen sokan eljöttek. Akik itt élnek a városban, azokat azonnal megismertem, de akit régóta nem láttam, meg kellett kérdezzem, hogy ki ő – mesélte mosolyogva Tálas Etelka. Az Egészségügyi SE edzői posztját Mészáros Jánostól 1969-ben Zircher Tibor vette át, akivel négy év múlva – már a Lehel SC színeiben –, az NB I-ben szerepeltek.

– Etelkáról így utólag is csak jót tudok mondani. Nagyon hajlékony, lelkes, jó játékos volt. Emellett pedig, mint csapatkapitány mindenben a segítségemre volt. Egyszóval jó volt vele és a lányokkal együtt dolgozni – emlékezett vissza az egykori edző.

– Sok szép emlékem van a múltból. Talán az a legemlékezetesebb, amikor feljutottunk az NB I-be. Nagyon összetartó és ez által, szerethető csapat volt a miénk. Voltak ugyan nehéz pillanatok, és volt sok izgalom is, de az volt benne a szép, és ma már természetesen csak a szépre emlékezem – fejezte be beszélgetésünket az ünnepelt, Tálas Etelka.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?