Egy tékozló művész jubileuma

A száz évvel ezelőtt született jászberényi festőművész, Makay József emléke előtt tisztelgett A hónap műtárgya sorozat keretén belül a Szikra Galéria közönsége augusztus hatodikán, kedden este.

A hagyomány szerint muzsikával, festménybemutatóval, életrajzi ismertetővel és az emlékezet kútjából felszínre hozott anekdotákkal idéztük fel a tékozló tehetségű festő életét.
Az egybegyűlteket Szikra István galériatulajdonos üdvözölte, külön kiemelve Rácz Gábor festőművészt, Telek Béla művésztanárt, Csikós Miklós emeritus kapitányt és nejét, Farkas Edit múzeumigazgatót, valamint Metykó Béla helytörténeti kutatót, akiket a házigazda az est előadóinak kért fel. A két bemutatandó festmény, a Lovak és a Lovaskocsi mellé Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester – aki gyermekkorából személyes emlékeket őriz a művészről – , saját gyűjteményéből hozott két Makay önarcképet az alkalmi tárlatra.

A bemutatót szokás szerint a Palotásy János Zeneiskola műsora színesítette. Ezúttal Farkasné Szőke Tünde zongorán és két tanítványa; Farkas Márton kürtön, valamint Kispál Berta ugyancsak zongorán csalogattak elő szép dallamokat hangszereikből.

Szikra István elmondta, hogy Makay művészete különösen közel áll a szívéhez. Mintegy huszonöt éve gyűjti a képeit. Körülbelül tíz évvel ezelőtt bukkant rá az első Makay József festette lovas képre, és azóta kifejezetten ilyen témájú Makay alkotásokat igyekszik beszerezni. A galéria gyűjteményének jelentős részét teszik ki a mester alkotásai. A most kiállított Lovaskocsi című képet annyira kedveli, hogy lakását ékesíti.

A kiállított festményekről és a művész életéről szakszerű bemutatót Farkas Edittől hallhattunk. Edit immár negyedik alkalommal szólt a témában a galéria közönségéhez, így – mint mondta –, egyre nagyobb kihívás valami újjal, érdekessel előrukkolni. Ez oknál fogva inkább a kiállított festményekre, a festészeti technikára fókuszálva építette fel előadását a grafikus szemüvegén át vizsgálva a műveket.

Ismertette, hogy Makay József festészetére nagy hatással volt középiskolai rajztanára, Rácz Kálmán, majd főiskolás évei alatt Rudnay Gyula. A kezdeti útkereséseket követően azonban túllépett mesterei stílusán. Felhagyott a palettán való színkeveréssel, a festéket jellemzően kisebb nagyobb csomókban kente a deszkára vagy vászonra. Ez a technika jól nyomon követhető a kiállított lovas képein is, ahol a festék anyagszerűsége kiemelkedik a felületből. Sajátos ecsetkezelésével – amikor az ecset sokszor valójában spatula, rongy, fadarab volt –, a figurákat kontúrok nélküli színformákká alakította. Festészetének erőssége a fény volt, amellyel mesterien tudott játszani. A hatvanas évek második felétől még inkább a színfoltok, a sűrűsödő, szemcsésedő festék jellemezte munkáit. Bizonyos mértékig ragaszkodott a látványhoz, tobzódó színfoltjai közepette is képes volt megőrizni a valós arányokat. Beérett festői eszköztárában bármilyen témát képes volt megalkotni. Különös tehetsége volt a mozgás megragadására.

Ezt jól mutatják a Lovak és a Lovaskocsi című festmények. Szinte látjuk az előttünk elhaladó állatokat. A Lovaskocsinál egy gyenge oldalirányú mozgás érezhető, inkább passzív dinamikájú. A tér és a forma viszonya meghatározó a háromszög kompozícióban. A forma kitölti a teret, a festő a térbe helyezi az eseményeket. A középpontból kimozdított figura, megragadva a figyelmet, szinte érezhetően közeledni látszik. A széles ecsetvonások megragadják a pillanatot.

Az 1974-ben festett Lovak inkább vízszintes tagolású. Nincs kiemelkedő folthatás, a festmény nyugalmat áraszt. A színek által közvetített üzenet rendkívül erőteljesen befolyásolja az észlelést. A fű zöldje, az ég kékje a lovak színeiben tükröződik vissza mindkét alkotásban. Makay épp csak annyira játszik a színekkel, hogy a természetelvűséghez szokott jászsági szem még szépnek lássa az összhatást. A színek segítségével nyomatékosít, vagy bizonytalanít el. A színek kölcsönhatásával képes felerősíteni a tér mélységének illúzióját. Makay zsenialitását jelzi, hogy a festő kiváló anatómiai tudással rendelkezett, hiszen ezeket a képeket csakis emlékezetből lehetett megalkotni. Valószínű, ha Párizsban születik, ma könyvben olvashatnánk regényes életéről.

A párizsi művészekhez hasonló bohém, tékozló életet élő művészről a sajtó tükrében Metykó Béla osztott meg érdekességeket. Az előadó azzal az előnnyel állt a publikum elé, hogy személyesen ismerhette a művészt. Többször volt alkalma beszélgetni vele, így tapasztalatból állította, hogy az igénytelen külső jelentős lexikális tudást, széles körű műveltséget rejtett. Abban az időben kevesen tudtak, vagy mertek beszélni például Konfuciuszról, ám Makay szívesen és könnyedén társalgott hasonló témákról egy-egy pohár vagy inkább üveg bor mellett. Sokan tudják róla, hogy a konoksága mögött érzékenység, sebezhetőség húzódott meg. Szenvedélyes festészetében vetítette ki érzelmi viharait. Amilyen gyorsan megfestette műveit, olyan gyorsan túl is adott rajtuk. Képes volt kocsmai beszélgetések alatt is remeket alkotni. Alkotásait, csakúgy mint tehetségét, szinte eltékozolta. Mindig anyagi gondokkal küzdött, pedig festményeit a világ bármely táján megtalálhatjuk ma már. A szakma is inkább halála után fedezte el nagyságát, akkor ismerték fel, hogy elvesztettük az egyik legmarkánsabb jászberényi festőművészt.

Hajnal-Nagy Gábor is elővett emlékezete tarsolyából néhány momentumot. Gyermekként többször volt alkalma elkísérni a művészt alkotó útjára, és megfigyelni érdekes technikáját, látni, hogyan keveri porból, olajból és pénz híján sokszor földből is a festéket. Volt alkalma elcsodálkozni ördögi ügyességén, intelligenciáján.

Telek Béla felidézte, félelemmel teli csodálattal tekintett a testi adottságaiban is nagy művészre. Számos találkozás őrzi a szigorú ember emlékét, amelyek akkor szinte rettegéssel töltötték el Béla bácsit, de ma már humorral tud visszagondolni rájuk.

A kötetlen beszélgetés alatt kinek-kinek felbukkantak még emlékfoszlányok a negyven éve elhunyt művésszel kapcsolatban. Sajnos festményeiről már ez nem mondható el, sok alkotásának nyoma veszett az idők folyamán.