A nevetés gyógyít

Csoportterápiára érkeztek július utolsó vasárnap estéjén a Szabadtéri Színpad látogatói. Nem, nem tört ki semmi tömegpszichózis jelenség a városban, csupán a Déryné Deszkáin című nyári színházi sorozat következő epizódján vett részt a szép számú közönség.

2009-ben lett az I. Madách Musical Pályázat nyertes zenés játéka a Csoportterápia című mjuzikelkomedi. Az azóta eltelt évtized alatt a Madách saját repertoárja mellett szinte valamennyi vidéki színház is műsorra tűzte Szente Vajk, Galambos Attila és Bolba Tamás alkotását. A siker mindenhol garantált, nálunk is könnycsorgató kacagás és vastaps kísérte végig a veresegyháziak bemutatóját. A berényi premiernek külön szereplője volt a lezúduló nyári zápor, aminek jelenségét a színészek remekül beépítették a komédiába, alkalmat adva a rögtönzésre és a plusz mókázásra. Nem csak a színészek szerepeltek kiválóan, de a tetőfedés is, csupán a hangosan kopogó vízcseppek hangjától kellett néhány percen át jobban fülelni a színpadon zajló eseményekre.

Érdemes volt hegyezni a fülünket, hiszen olyan poénok röpködtek és dalok hangzottak el a pódiumon, amiből kár lett volna egy fikarcnyit is elszalasztani. Akár valódi lelki-segély szolgálatot is talált a szemfüles néző a darabban, mert kinek nincs valami stikkje? A színpadon megjelenő három férfinek és három nőnek volt bőven lelki eredetű panasza. A hipochondriától, a kisebbségi komplexuson át a megrögzött hazudozáson keresztül a nemi identitászavarig bőséges volt a felhozatal pszichés kórságból. Mindez rendben is lenne egy csoportterápián, de ha nem jön az orvos, az azért okoz némi bonyodalmat az amúgy is bonyolult személyiségek között. Terapeuta híján a páciensek egymást kezdik gyógyítani, lelki sebeiket boncolgatni, s a „műtét” közben megesett, hogy némi vitriol is cseppent a pszihé amúgy is fájdalmas sebére.

Bármilyen blődségnek tűnik is ez a helyzet, az eset valódi eseményeken alapul. Talán ezért is könnyű befogadni, és a színház görbe tükre előtt kacagva szembesülni saját gyengeségeinkkel, hibáinkkal, sérüléseinkkel. A Molnár Gyöngyi, Pál Tamás, Balázs Andrea, Dósa Mátyás, Mészáros Árpád Zsolt, Zorgel Enikő játékában felnagyított, kikarikírozott kortárs problémák mellett a saját bajok bagatellnek tűnhetnek. A felszabadító nevetés pedig mindenképpen jót tesz. Végül is ez egy remek csoportterápia volt – valamennyiünknek.

Kárpáti Márta
Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?