Német Gyula a vezetőedző

Két héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy a Jászberényi FC NB III-s labdarúgói a Városházán ünnepélyes keretek közt vehették át az ezüstérmeket, azóta viszont megkezdődött a csapat átformálása.

Dr. Gottdiener Lajostól, a JFC elnökétől megtudtuk, hogy ugyan elégedettek voltak az idősebb játékosok teljesítményével, de mindenképpen egy fiatalabb keretet szándékoznak kialakítani a következő időszakra. Ezen elhatározás szellemében elköszöntek az elmúlt idényben legtöbb gólt szerző Farkas Jánostól, a csapatkapitánytól, Hevesi-Tóth Tamástól, valamint a fővárosból lejáró Herczeg Lászlótól is. Az igen jó szezont produkáló, gólerős Albert Ádámot viszont szerették volna megtartani, de nem tudták felvenni a versenyt az NB II-es klubokkal. Elismerték Huszák Géza vezetőedző és segítője Lukácsi Antal, valamint a kapusedző, Rézsó Péter munkáját is, de a fiatalítással együtt új edzői csapatot szándékoznak foglalkoztatni.

Pár nappal ezelőtt aztán napvilágot is látott, hogy az U19-es gárdával bajnokságot nyert Német Gyulát nevezték ki vezetőedzőnek. Segítője, pályaedzője pedig volt csapattársa, Lukácsi Lóránt lett. Nem mellesleg Lóri az U15-ös csapattal lett bronzérmes. Az új kapusedzőt sem kell bemutatni futballkedvelő szurkolóinknak, hiszen Juhász Tibor tagja volt az ezüstérmes gárdának is, sőt remekül helyt állt a kapuban, amikor a másik két kollégája megsérült. Az erőnléti edző, Panyi Csaba viszont továbbra is tagja maradt az edzői stábnak.

– Természetesen nagyon örülök a lehetőségnek, hogy az utánpótlás után a felnőttek edzőjeként szolgálhatom tovább a jászberényi labdarúgást. Igaz ugyan, hogy más csapat is megkeresett már, de Jászberényt nem cserélem el egy gárdával sem. Annál is inkább, mert itt élek, mindenkit ismerek a legkisebbektől a legidősebb focistáig. Segítőmmel, Lukácsi Lórival hatéves korom óta együtt fociztunk, és mivel ez egy bizalmi állás, természetes, hogy vele együtt dolgozunk majd. Juhász Tibor kapusedzőnkkel együtt focizunk a kispályán az öregfiúk bajnokságában, így az ő kinevezése is teljesen beleillik a képbe. Annál is inkább, mert az övé úgymond egy „külön szakma” és aki még ma is ilyen remekül helytáll, biztos sokat tud nekünk segíteni, mint edző is. Panyi Csabától is sokat várunk, ismerjük a képességeit. Neki most a nyári, majd pedig a téli alapozásnál lesz nagyon sok dolga – mondta el érdeklődésemre Német Gyula, a JFC új vezetőedzője.

Azt is elmondta még, hogy több olyan játékossal megegyeztek már, akik tagjai voltak az ezüstérmes csapatnak. Persze a tárgyalások, szerződéskötések folytatódnak és rövidesen elválik, hogy még kik maradnak továbbra is a JFC-nél, illetve ennek tudatában igazolnak majd játékosokat.

– Én arra törekszem a vezetőkkel együtt, hogy minden posztra legyen két játékos és egy egészséges verseny döntse el, hogy mindig a legjobb formában lévő játékos lépjen majd pályára egy adott meccsen – mondta végezetül a volt NB II-s gólkirály.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?