Székelyföld értékei nyomában

A jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Iskola 7. évfolyamos diákjaival 2019. május 6–10. között felejthetetlen napokat töltöttünk Erdélyben a Határtalanul! program keretében.

Hűvös, esős hajnalra ébredtünk, de sok előkészítő munka után várakozással indultunk útnak, hogy Erdély szépségeit, értékeit felfedezhessük. Két autóbusszal összesen 74-en kezdtük meg az utazást izgatott várakozással. Hamar a határhoz értünk, majd Aradon felkerestük a vértanúknak állított emlékművet. Koszorút és mécseseket helyeztünk el, tisztelegve a kivégzettek emléke előtt. Máriaradnán a ferences kegytemplomban töltekeztünk lelkileg, majd útban Vajdahunyad felé láttuk Déva várát. A várak királyának is nevezett középkori eredetű vajdahunyadi várat idegenvezető segítségével jártuk körbe. Első szálláshelyünk Nagyenyeden volt, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk. Másnap reggeli után a házigazdánktól bőséges és érdekes információkat kaptunk Nagyenyedről, valamint Erdély történelméről, a jelen körülményekről. Meglátogattuk a város néhány nevezetességét, majd Gyulafehérváron végigjártuk a belső városrészt. Fehéregyházán a forgalmas út mellett található Petőfi-emlékműnél álltunk meg. A hagyomány szerint Petőfi Sándor 1849-ben a közelben veszíthette életét. A költőre emlékezve az Egy gondolat bánt engemet … című versét szavaltuk el közösen, végezetül megkoszorúztuk az emlékművet.

Segesvár központjában megtekintettük a 14. századi óratornyot és megmásztuk a 178 fokból álló diáklépcsőt. A Várhegyről megcsodáltuk a kilátást, majd sétát tettünk az óvárosban. Bözödújfalu egy székelyföldi elárasztott település, amely a falurombolás jelképévé vált. Megtekintettük az emlékparkot, mely a falu kicsinyített mása. A 180 névvel és házszámmal ellátott kopjafát úgy helyezték el, ahogyan egykor a házak álltak, ezek őrzik azoknak a családoknak az emlékét, akiket kitelepítettek a faluból. Megható látvány volt. Emlékükre virágokat ültettünk és elénekeltük a Székely himnuszt.

A tartalmas nap után Szovátára érkeztünk, ahol a Teleki Hotelben volt a szálláshelyünk. Finom meleg vacsorával vártak minket, majd rövid pihenő után vidám vetélkedőt tartottunk, ahol a gyerekek feleleveníthették a két nap élményeit.

A parajdi sóvidék méltán híres, régi hagyománya van a „székely sónak”. A sóbányába a faluból induló autóbusszal mentünk le, majd sok lépcsőfok vezetett még lejjebb. A sóbarlang kiváló hely azok számára, akik légúti megbetegedésben szenvednek. A gyerekek feladata volt összegyűjteni a legfontosabb, számukra legérdekesebb információkat a sóbányáról, majd szinte mindenki hozott haza valamilyen formában a „parajdi kincsből”.

Következő állomásunkon Csíkszereda történelmi nevezetességét, a Mikó-várat kerestük fel, ahol gazdag egyházművészeti és néprajzi gyűjteménye mellett érdekes időszaki kiállításokat is rendeznek. A gyerekek beöltözhettek a korhű ruhákba.

A Csíksomlyói ferences kegytemplom és kolostor a magyarság egyik legnagyobb zarándokhelye és kultúrtörténeti emléke. A 2,27 méteres, reneszánsz stílusú szobor, mely Szűz Máriát ábrázolja a kis Jézussal, a templom legértékesebb része, a világ legmagasabb kegyszobra. A gyerekek bemutatták a templom és a szobor történetét, ami nagyon megindította őket.
Szejkefürdőn felkerestük a legnagyobb székelynek tartott néprajzi író, Orbán Balázs sírját, mely elé székelykapu-sort állítottak.

Farkaslakán több olyan tanulócsoporttal is összetalálkoztunk, akik szintén a Határtalanul! program keretében látogattak el Tamási Áron sírjához. Ott röviden tisztelegtünk az író emléke előtt, koszorút és mécsest helyeztünk el.

Korondon megcsodálhattuk a hagyományos népi fazekasság termékeit, majd Szovátára visszaérve sétát tettünk a Medve-tó környékén.

Csütörtökön szép napos időre ébredtünk, ezen a napon a Békás-szoros és a Gyilkos-tó volt az úti célunk. A szurdokvölgyet megközelítő szerpentineken gyakorlott sofőreink biztosan irányították az autóbuszokat, így biztonságban elértünk a szorosba, ahol végighaladva káprázatos élményben volt részünk. A lélegzetelállítóan fölénk magasodó 200-300 m magas függőleges sziklafalak között rövid túrát tettünk, majd a Gyilkos-tó történetét ismertük meg és jártuk körbe a környékét. A szálláshelyre visszatérve a kirándulás zárásaként egy vidám estét rendeztünk.

Utolsó nap kora reggel Kolozsvár felé vettük az irányt. Erdély történelmi központjában rövid sétát tettünk. Megnéztük a Szent Mihály templomot, mellette a Mátyás-szobrot, és a város híres gótikus műemlékét, a Farkas utcai református templomot. Felkerestük Hunyadi Mátyás szülőházát, és a házsongárdi temetőben, a sok évszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelyén is látogatást tettünk. A hazafelé vezető út során utolsó állomásunk a Királyhágón volt, ahonnan még egyszer megszemléltük a gyönyörű erdélyi tájat. Az esti órákban érkeztünk meg Jászberénybe, ahol már mindenkit nagyon vártak a szülei. Köszönjük a szervezést és a lehetőséget, hogy rengeteg felejthetetlen élménnyel, új ismeretekkel lehettünk gazdagabbak egy olyan kiránduláson, amit sokáig megőrzünk jó emlékeink között. A legtöbb gyermek megfogalmazta, hogy máskor is szívesen ellátogatna a csodálatos erdélyi területekre.

Muhariné Mészáros Katalin
igazgatóhelyettes

Vélemény, hozzászólás?