Nevelés a fenntarthatóságért

Városi Zöld Diákparlament az iskolakertben címmel hirdettek szakmai napot a Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola helyszínén június 6-án. A tanulói delegációk bemutatkozását követően sor került az újonnan épített üvegház ünnepélyes átadójára.

Hazánkban elsőként Jászberényben alakult meg a Zöld Diákparlament, melynek célja, hogy már gyermekkortól megadasson a cselekvés lehetősége, és a fiatalok együtt tehessenek szülővárosuk fenntartható fejlődéséért, a környezeti kultúra megóvásáért. Hagyománnyá vált, hogy a diákparlament küldöttjei éves beszámolóval készülnek a parlamenti munkában részt vevő öko intézmények tanulóinak és nevelőinek. A találkozóra meghívott delegációk ez alkalommal a Szent István Körúti Gyógypedagógiai általános iskolában gyűltek össze, hogy röviden ismertessék az előző beszámoló óta eltelt időszak során végzett tevékenységüket.

A prezentációkat a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium hetedik osztályos tanulója, Németh Hanna nyitotta. A sportiskola diákjai tavaly óta a börzsönyi ökotáborban, sasközponti foglalkozásokon és az országos TeSzedd! akción sajátították el a környezettudatos szemléletet. A világnapokhoz kapcsolódva a tanítási órák az adott ünnep témájával színesedtek, de a Fenntarthatósági Témahét jóvoltából több napot is szenteltek a környezetvédelmi érdekességeknek. A Hortobágyi Vadasparkban szürkületkor csodálták a darvak vonulását, szemétgyűjtési akciókat, egészségnapot szerveztek. A világhírű természetvédelmi területet, Ipolytarnócot is meglátogatták, ahol vezetett túra alkalmával lehetőségük nyílt megtekinteni a nevezetes ősmaradványokat.

Másodikként az Apponyi Albert Általános Iskola és AMI ismertette természetvédelmi koncepcióját. Az intézmény tanulói egész évben törekedtek a víz- és energiatakarékosságra, külön gyűjtöttek használt elemeket, takarítási akciót, hulladékgyűjtést hirdettek. Az országos Sas napot természetesen a Sasközpontban töltötték, ugyanakkor az intézmény falai között is helyet kapott az öko nevelés a szakköri foglalkozásokon, osztályfőnöki órák keretében, környezetvédelmi világnapok kapcsán lebonyolított műhelymunkával. Az iskola udvarán létrehozott Vásárhelyi emlékparkot virágültetéssel, füvesítéssel tették otthonosabbá. A nagy természettudós emléke előtt tisztelegve internetes vetélkedőre invitálták a tanintézmények csapatait, a megmérettetés döntője az Apponyiban zajlott.

Végezetül a Szent István Körúti Iskola következett. A Vásárhelyi díjjal kitüntetett intézmény évek óta tagja az Országos Iskolakert Hálózatnak, és a Jászberény Város környezetvédelmi díjat is elnyerték hiteles környezetvédő munkájukért. 2019-ben a Fenntarthatósági Témahét kapcsán meghirdetett TeSzedd! hulladékgyűjtő versenyen Jász-Nagykun-Szolnok megye legaktívabb iskolája, valamint Magyarország öt legaktívabb iskolájának egyike címben részesültek. Az iskolakertben gyümölcsfa csemeték, sziklakert, veteményesek és magaságyások hirdetik az itt tanulók példaértékű szemléletét. Minden évszaknak megvan a maga környezettudatos feladata. Ősszel tájjellegű magokat gyűjtenek, komposztálják az utcai platánsor lehullott faleveleit és kikerülnek az ablakokba a kreatív töklámpások. Télen készül a kerti naptár és elindul a tervezés folyamata, februárban babakukorica ölt testet csuhéból, majd az ágyások beosztására is sor kerül. A zöld tanórák keretében a gyerekek olyan fontos gyakorlati ismereteket sajátítanak el, mint a komposztálás, a csírázás, a palántanevelés vagy a trágyázás folyamata. A kertben szedett paprika a tízórais tányérokra kerül, a szülők pedig örömmel fogadják a saját termesztésű, ajándékként hazavitt káposztát, karalábét, sárgarépát.

A mozgalmas fotókkal teletűzdelt előadásokat követően Sas István, Kardos Orsolya valamint Agócs László vehetett át elismerésül egy-egy meglepetés csomagot. A gyerekek saját készítésű ajándéka az intézményért folytatott áldozatos munkáért, az újonnan elkészült üvegházért érzett hálát igyekezett kifejezni. A szakmai nap programja az intézmény kertjében folytatódott. A frissen átadott növényházban – mely az Országos Iskolakert-fejlesztési Program keretében Agrárminisztériumi támogatással, az Iskolakert Alapítvány szervezésével épülhetett meg – az iskolák tanulói ültettek palántákat, majd kóstoló-partival és a Kertünk kincsei című kiállítás megtekintésével zárult az esemény a fenntarthatóság jegyében.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?