Nem volt esélyünk…

Június 2-án, vasárnap második hazai mérkőzését játszotta városunk amerikaifutball-csapata a Divízió II. osztályban, a tabella második helyén álló Miskolc Szirmabesenyő Renegades vendégszereplésével.

Nem volt esélye a berényi csapatnak a borsodi alakulattal szemben, és az előjelek sem voltak túl kedvezőek. A vendégcsapat szépen elosztva, minden negyedben felülkerekedett, a hazai gárda pedig csak helyzetekig és itt-ott remekbe szabott egyéni teljesítményekig jutott. Egy percig nem fért kétség, hogy ki az összeszokottabb és a jobban felkészült csapat, így Balogh Kornélék nem tehettek mást, mint gratuláltak ellenfelüknek a kemény, de sportszerű játékhoz és a győzelmükhöz, valamint a játékvezetők kiemelkedő, szinte hiba nélküli teljesítményéhez is.

Hazai részről azért mindenképp ki kell emelni több játékost. Sülyi Richardot, aki először mutatkozott be irányító poszton, vagy Mitiner Márkot, aki végig remek futásaival segítette a támadókat. A védő oldalról pedig a falból Csontos Zoltánt, aki nem mellesleg a támadó sorban is végig játszotta a mérkőzést, valamint Budai Dávidot, aki passz védekezéseivel, szereléseivel, és nagyszerű visszahordásaival is hozzá járult ahhoz, hogy emelt fővel hagyják el a pályát még akkor is, ha a miskolciak 44-0 arányban nyertek.

A Jászberény Wolverines legközelebb két hét múlva fogadja a Tatabánya Mustangs csapatát, akik magabiztosan, veretlenül vezetik a Divízió II-es bajnokságot.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?