Közösségi gazdálkodás a Neszűrben

Sajtótájékoztatót tartott Szabó Tamás polgármester június 13-án, délelőtt a Neszűr 3. dűlőjében található szolgáltató pontként és közösségi kertként funkcionáló telken. A városvezető az itt folyó közösségi termelési programról tájékozódott, megtekintette a családok által művelt fóliasátras konyhakerteket, majd az önkormányzat távlati terveit ismertette.

Jászberény önkormányzata öt esztendeje, a hátrányos helyzetben lévők segítését, életkörülményeik javítását célzó komplex telep-programokkal és számos egyéb pályázati lehetőség kihasználásával fejleszti a városi szegregátumokat, elsősorban a Neszűr területét.

A szociális program egyik legfontosabb célja egyfajta önfenntartás, az önellátás egy bizonyos szintjének biztosítása, hogy fejlesszék az érintett családok öngondoskodási képességét. 2016-óta zajlik közösségi gazdálkodás a Neszűr 3. dűlőjének egyik telkén. A közösségi kertben megtermelt zöldségeket a programban résztvevők saját háztartásukban használhatják fel. Az ezen túl keletkező többletet a városi intézmények konyhái vásárolják meg, bevételhez juttatva ezzel a fóliákban gazdálkodókat. Ebben az esztendőben mindezek mellett negyven különböző fajta gyümölcsfát is telepítettek a területen, hogy tovább szélesítsék a termelési lehetőségek körét.

Gáspár Csaba projektkoordinátor ismertette, hogy a termelő infrastruktúra már a korábbi évek nyertes pályázataiból rendelkezésre állt, a kiültetett palánták az előző év bevételéből lettek beszerezve, így elmondható, erre az évre önfenntartóvá lett a gazdaság. A programban résztvevők munka után tudják gondozni az öntözőrendszerekkel is felszerelt fóliasátrakban nevelt növényeket. Jelenleg tíz család munkáját segíti mezőgazdasági szakember, a lemorzsolódás megakadályozására a Helyet! Alapítvány munkatársai dolgoznak együtt a résztvevőkkel.

A családok helyzetének változásához a munka teremti meg az alapot – jelentette ki Szabó Tamás polgármester, amikor a közösségi kertek gondozására vállalkozókkal találkozott és megtekintette fóliasátraikat. A továbbiakban elmondta: az itt dolgozókat folyamatban kell támogatni, hogy a terv alapvető célját elérje. Éppen ezért a képviselő-testület hosszú távon gondolkodik a program folytatásáról és keresi a további lehetőségeket, melyhez pályázati támogatást és önkormányzati forrást egyaránt igénybe vesznek majd.

A szociális földprogram mintájára a város önkormányzata együttműködési megállapodást kötött az érintettekkel, melyben rendelkezésükre bocsájtja a termeléshez szükséges eszközöket. A látogatás zárásaképpen ezen okiratokat látta el kézjegyével a városvezető.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?