Megszépült útszakasz

A Vidékfejlesztési Program keretében újabb útfejlesztés valósult meg Jászapátin, ezúttal több mint négy kilométeren a hulladéklerakó felé vezető utat állították helyre. A megszépült útszakaszt június 6-án, csütörtök délután nemzetiszín szalagvágással avatták fel.

A Damjanich út és a Balassi Bálint utca kereszteződésében gyülekezett több tucat városlakó, akik a későbbiekben kerékpárral, gyalog vagy futva avatták fel a megszépült útszakaszt. A biciklizésre hangolódást akrobatikus mutatványokkal triál kerékpáros bemutató segítette, majd Farkas Ferenc polgármester szólt a megjelentekhez. Köszöntője után, röviden összefoglalta a projekt kivitelezését érintő tudnivalókat.

A felújított út a település tengelyével halad, körülbelül 12 négyzetkilométernyi területet ölel föl, azaz 1200 hektárnyi mezőgazdasági terület fő gyűjtőútja. A felújított útszakasz hossza 4267 méter, ami Jászpáti lakóterületének végétől a közigazgatási határig tart. A projekt kiírásának megfelelően a fejlesztés közösségi célokat is szolgál, így a hulladéklerakó irányába vezet az út. Ezenfelül kiválóan alkalmas a 31 és 32-es út összekötésére, amit sokan használnak rövidítésként. Beszámolójából kitűnt, hogy a projekt összköltsége, gépbeszerzéssel együtt 119,84 millió forint. Az útburkolat javítására bruttó 100 millió forint támogatás állt rendelkezésre, melyet az önkormányzat öt százalék önerővel egészített ki.

– Az elmúlt éveknek köszönhetően a Jászságban több mint 12 milliárd forintos fejlesztés érkezett – erről már Pócs János országgyűlési képviselő tájékoztatta a lakosságot. A folytatásban annak adott hangot, hogy bár a Jászság minden fejlesztése öröm számára, Jászapáti különösen a szívügye. Az elmúlt években csaknem 8,3 milliárd forintos fejlesztés valósult és valósul meg a városban, melynek egyik eleme az aktuális útátadó.

A Jászság országgyűlési képviselője elmondta, hogy ha a szellemi munkától elfárad, biciklizéssel töltődik fel, akárcsak lánya, aki görkorcsolyát húz, ha kikapcsolódásra vágyik. Személyes tapasztalattal alátámasztva az új utat illetően elégedettségének adott hangot a képviselő és reményét fejezte ki, hogy mások is örömmel, biztonságosan fogják használni az elkészült útszakaszt.

Felavatásul Farkas Péter, a projekt kivitelezője, a Jászság országgyűlési képviselője és a polgármester közösen vágták át a nemzetiszín szalagot, majd a biciklisták álltak rajthoz. A tükörsima aszfalt beváltotta a hozzáfűzött ígéreteket és gördülékenyen tették meg a kilométereket a versenyzők, sőt visszaérve még értékes nyereményekkel is gazdagodtak.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?