Újszerű régiós összefogás

Kulturális és kreatív tevékenységeket segítő nemzetközi projekt házigazdája volt Jászberény június 3 és 5 között. A Stimular projekt sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényére hétfőn kora délután került sor a Szikra Galériában.

A kulturális és kreatív tevékenységek színesítik a települések gazdasági palettáját, növelik a térség vonzerejét, hozzájárulnak a hagyományokon alapuló újszerű kezdeményezések megvalósításához, illetve a fiatalok megtartásához. Mindezt az elképzelést támogatja a Jászberény által vezetett nemzetközi és helyi partnerek bevonásával létrejött Stimulart projekt. Jászberény önkormányzata és a Jászkerület Nonprofit Kft. a közép-európai – német, szlovén, olasz – partnervárosokkal, illetve a Regensburgi Egyetemmel karöltve összesen kilenc partnerrel közösen valósítja meg a programot. A 2,517 millió euro összköltségű, szinte száz százalékban támogatott sokszínű tevékenységcsomag 2019 áprilisától 2022 márciusáig tart. A projekt valamennyi helyszínén fejlesztések valósulnak meg. Ennek keretében városunkban egy helyi kreatív termékeket árusító bolt létrehozására és működtetési feltételeinek kialakítására lesz lehetőség. Jászberény számít a helyi kulturális és kreatív gazdasági szereplők, intézmények, vállalkozások, csoportok együttműködésére.

A sajtótájékoztató alkalmával Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester vázolta fel a projekt céljait és partnerségi viszonyait. Előre vetítette a program megnyitója és további alakulása fontos momentum a város életében. Reményét fejezte ki, hogy a kitűzött célok megvalósulnak, és hasznára válnak a városnak.

A pályázatban az önkormányzat partnere a Jászkerület Nonprofit Kft. A társaság nevében Gál-Dobos Beáta tájékoztatta a sajtót. Elmondta, hogy a cég szakmai partnerként van jelen a programban. Közösségileg a Jászkerülethez állnak legközelebb azok a kreatív iparterületek, amelyeket a pályázat jelöl. Gyakorlatilag minden kulturális besorolást nyert helyi szellemi érték beletartozik a cég profiljába, ennek értelmében a projekt alapját képező érintett csoportokkal közvetlenül tartják a szakmai kapcsolatot, illetve a találkozókon megszerzett tapasztalatokat hasznosításra közreadják a városban. A projekt keretén belül megpróbálnak meghonosítani egy újfajta működési, stratégiai modellt a városban, ami hasznára lehet a kreatív ágazatnak. Akár közösségi, akár művészeti szinten rendkívül gazdag a lehetőségek tárháza a pályázaton belül. A pályázat segítségével hazánkban eddig ismeretlen tudásra tehetünk szert, amelynek célja a szellemi és tárgyi készítők termékeit eljuttatni a befogadókhoz. Ennek megvalósítója az úgynevezett Szatócsbolt lesz itt Jászberényben, a Malom Kulturális Központban. A bolt nem egy pult mögüli adás-vételt jelent, hanem alternatív üzleti irányultságon alapuló komplex program, amelynek interaktív, online, akár nemzetközi szinten is elérhető nyitottsága lesz.

Dr. Földi Zsuzsa projektmenedzser elmondta, a program olyan közép-európai településeket foglal magába, amelyek hasonló adottságokkal, lehetőségekkel rendelkeznek, ezért nem meglepő módon együttesen keresik a megoldást a városokban jelentkező problémákra. A kulturális és kreatív ipar ebben a formában Közép-Európában még gyerekcipőben jár, ezért szükség van arra, hogy egymás tapasztalataiból tanuljanak és közösen hozzanak létre módszertanokat, dolgozzanak ki hatékony, működőképes megoldásokat. Jászberény számára ez egy nagy lehetőség. A bolt és annak működési környezetének kialakítása egyébként csak egy szelete a pályázatnak, amely nyomán létrejön egy láthatatlan üzleti mechanizmus, amiben mind a vásárlóknak, mind az eladóknak élmény lesz részt venni. A program hazai része Jászberényen túlmutatva a Jászság egészére kiterjed. A helyi szakmai csoportba is meghívót kaptak az egész Jászságból kreatív személyek és vállalkozások, illetve a program eredményeit a jászsági polgármesterek számára elérhetővé teszi a város a rendszeresen megrendezendő térségi polgármesteri találkozókon.

A sajtótájékoztatót követően Hajnal-Nagy Gábor köszöntötte a nemzetközi stábot a galéria emeleti termében. Kiemelte, Jászberény kiemelkedő gazdasági térsége a megyének, és országosan is jelentős ipari centrum. A városvezetés nagy lehetőséget lát a kulturális és kreatív utak fejlesztésében. Egyrészt remény szerint bővül a város gazdasági-kulturális választéka, másrészt a program segítségével hasznosítani tudjuk a meglévő kulturális értékeinket a hozzáadott tevékenységek által. Minden bizonnyal hozzájárul értékeink további fejlesztéséhez, és erősíti a város megtartó erejét, a fiatalok helyben maradását. Reményét fejezte ki, hogy minden résztvevő kellően motivált lesz a közös projektre, és valamennyien elérik kitűzött céljaikat.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?