Élményekkel teli negyedszázad

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte május 26-án, vasárnap délelőtt a Jászberényi Református Gólya Óvoda közössége. Az ez alkalomból meghirdetett szentmise résztvevőinek színvonalas, tanulságos műsorral készültek a gyerekek.

Az óvodai évzáróval egybekötött jubileumi istentiszteleten Mező István lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Szabó Tamás polgármestert, az egyházközség volt illetve jelenlegi presbitériumának tagjait, továbbá az intézmény dolgozóit és növendékeit.

A 66. zsoltár énekét, valamint a közérdekű hírek elhangzását követően Mezőné Ildikó egy rendhagyó hittan foglalkozás keretein belül avatta be a jelenlévőket az óvoda mindennapjaiba. Mint megtudhattuk, az idei nevelési év az ellentétpárok megismerésének témájára épült, ehhez igazodott az énekkel, imával és bibliai történetmondással is kiegészülő bemutató, melyből nem csak a kicsik vonhatták le az értékes tanulságot.

Az érzékszerveket ábrázoló rajzok az olykor megtévesztő, külső megítélés alapján hozott döntéseket hivatottak bemutatni, vannak azonban szemmel nem látható tulajdonságok, amiket egyedül Isten képes felismerni bennünk. „Sok ember mosolyog kívülről, de lehet, hogy bent a szívében szomorúság van, talán legszívesebben sírna. Sokszor a szemünk megcsal bennünket, egy valakinek azonban tökéletes a látása, ő tudja, hogy mire gondolunk, hogyan érzünk. Előtte nemcsak a látható, de a láthatatlan világ is nyilvánvaló.”

A tanítást kézzelfogható példával érzékeltette a lelkész asszony, történetesen két, különböző minőségű papírba csomagolt ajándékkal, melyek tartalma természetesen nem tükrözte a külső jegyeket. Sámuel próféta esete – aki végül legkisebb gyermekét, a juhokat őrző fiút választotta örökösének – szolgált bibliai hasonlat gyanánt, a történet konklúzióját egyként harsogták a kicsik: Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.

Az ünnepi műsor folytatásában két volt óvodás, Kispál Berta és Lévai Zita zeneszolgálatában lelhette örömét a hallgatóság, majd Ferenczné Laska Erika óvodavezető gondolatai idézték meg az 1993-as alapítás eseményeit. „A mai közös jelenlétünk annak kinyilatkoztatása, hogy mindannyian engedelmeskedünk az Úr akaratának. A Jászberényi Református Egyházközség Gólya Óvodája fontos az Isten számára, ezért fontos a mi számunkra is. Huszonöt nevelési év, negyedévszázad. Mennyi gyermeki, szülői, dolgozói arc. Mennyiféle érzés, mennyiféle hangulat, mennyi gyermekmosoly, gondtalan öröm, felhőtlen szórakozás, kirándulás, mennyi vigasztalás, törődés, gondozás. Mennyi játék, munka és tanulás, mennyi dal, mondóka, mese, mennyi ima, és ige. Mennyi nehézség, vívódás, küzdelem, mennyi könyörgés, hála és dicsőség. 1993-at írtunk, amikor az addigi hűtőgépgyári óvoda az Úr akaratából a Jászberényi Református Egyházközség fenntartása alá került. Ezzel a nemes gesztussal mennyei atyánk megadta a lehetőségét annak, hogy Jászberényben sok kisgyermek lelki élete biztosítva legyen Jézus Krisztus ismerete által.”

Beszédében összefoglalta az óvoda emlékezetes állomásait, a dicsőséges és nehéz időket egyaránt, megemlékezve az egykori vezetőségről. Végül, de nem utolsó sorban Isten gazdag áldását kérte, és megköszönte azok munkáját, akik az Úr akaratának engedelmeskedve ma tesznek meg mindent az intézményért. Hozzátette, bízik abban, hogy öt év múlva, a harmincadik jubileumi istentiszteleten ennek az áldással teli munkának gyümölcséről számolhat majd be.

A köszöntő szavakat Szabó Tamás fűzte tovább, aki hálával fordult Mező Istvánhoz és feleségéhez, amiért tevékenységükkel megalapozzák a gyermekekben azokat az értékeket, melyekkel később teljesítőképes, kapcsolataikban és életükben jó eredménnyel működő iskolások, felnőttek lesznek. Hangsúlyozta, számára a rendhagyó hittan óra is megerősítette, a legjobb döntés volt, hogy bölcsődei intézménnyel bővülhet az egyházközség, hiszen nem pusztán a református hitű városi emberek gyülekezete ez, hanem az egész városnak egy aktív, jó példával elöljáró közössége. Jókívánságai kifejezéseként, és gondolatai zárásaként ajándékot nyújtott át az intézmény elöljáróinak.

A következőkben sor került a gyerekek jutalmazására is, akik az éves matricagyűjtő versenyben jeleskedhettek szentmisén való részvétellel. A legtöbb alkalmon megjelent óvodások csomagot vehettek át, de társaik sem búsultak, rájuk is vártak az udvaron kihelyezett finomságok és meglepetések.

Az ünnepi rendezvény a templomkertben folytatódott a gyerekek szereplésével, valamint a program fénypontjával, a születésnapi torta elfogyasztásával. A szülők és kísérők a vendégváró falatok elfogyasztása közben kézműves alkotásokat és fényképeket felvonultató nosztalgia kiállítást tekinthettek meg a gyülekezeti házban.

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?