Vidámság ékszerekbe zárva

Tóth Flóra Bohemian florance néven évek óta készíti látványos ékszer szettjeit. Alkotásaira a Városi Könyvtár kreativitásra érzékeny dolgozói is felfigyeltek, így a tavalyi évben kiállítás keretein belül lehetőség nyílt a kiegészítők megtekintésére.

Flórát gyermekkora óta vonzották a művészetek. Édesanyja festményeket, grafit rajzokat készít, nővére hobbifotós, így nem meglepő, hogy otthonosan mozog ebben a világban. Szenvedélye a varrószakkörön és a rövidáru boltokban töltött délutánokon kezdődött, ahol lenyűgözték a fényes gobelin és kötőfonalak.

– Úgy gondoltam, milyen jó lenne, ha ékszerként lehetne viselni ezeket a szép anyagokat. Először csak magamnak készítettem egy nyakláncot, melyet aztán számos alkalommal hordtam. Miután többen is kedvet kaptak hozzá, online felületen kezdtem építeni a márkát, itt találtak rám a könyvtáros hölgyek is. Először a Jászsági Népmesepont megnyitójára kértek tőlem ékszereket, majd általuk egy önálló kiállítás is megvalósulhatott.

Flóra elmondása szerint mindenből képes ihletet meríteni. A következő ötlet olykor az utca emberétől érkezik, de egy színes fotó, egy film, kiállítás vagy utazás is inspirálón hathat.

– Nyáron Görögországban voltunk. Annyira gyönyörűnek találtam a vattacukorszerű, rózsaszín naplementét, hogy gyakran elképzeltem, milyen szép ékszert lehetne készíteni a természet adta színekből. De ugyanígy voltam a Frida Kahlo tárlaton. Hazaérve azonnal nekiláttam egy, a festőnő által inspirált nyaklánchoz – idézi fel a hétköznapi ihletforrásokat a kozmetikusként végzett lány, aki a hirtelen jött benyomások ellenére tudatosan dokumentálja a munkafolyamatokat, a színek kódjait, a különféle elemek összetételét.

– A fonalak mellett használok még ásványi és kásagyöngyöket, apró medálokat, bojtokat, pomponokat, a cél, hogy a végeredmény egy könnyen variálható, kényelmesen hordható, vidám ékszer legyen. Magával a névválasztással is azt szerettem volna tükrözni, hogy ezek bohókás, bohém, színes kiegészítők, melyeket fiatalok és idősebbek egyaránt viselhetnek.

A Bohamian florance megálmodójához gyakran különleges kérések is érkeznek. Merész párosításnak, később pedig sikeres terméknek bizonyult a lila és citromsárga színeket kombináló nyaklánc, vagy a hatvan, kézzel készült pomponból létrehozott karácsonyi ajtókopogtató.

– Bár nem iparművészként dolgozom, folyamatosan új technikákon töröm a fejem. Próbálok újdonságokat, továbbfejlesztéseket belevinni az ékszerekbe, fejleszteni magam más alkotók tanácsai által. Nincs olyan, hogy ne volna hozzá kedvem, mert kikapcsol, úgyhogy ha lehetne, legszívesebben minden nap ezt csinálnám.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?