Júniustól átépül a piac

Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője fórumot hívott össze május 16-án, csütörtök délután a Déryné Rendezvényházba, amelynek témája a piac átépítése volt. A tájékoztató a hamarosan induló beruházást ismertette, amelyeknek célja a piaccsarnok és környékének átalakítása.

Hegyi István, a Városfejlesztési iroda vezetője tájékoztatta a megjelent érdeklődőket, hogy a közbeszerzési eljárás sikeres volt, így a munkálatok június 22-én elkezdődnek. A csarnok és a csarnok melletti kerítésen belüli rész mintegy tizenegy hónapig építési terület lesz.

Az árusok költözésének menetrendjéről, a lehetőségekről Horgosi Zsolt, a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Tóth Endre ágazatvezető tájékoztatták az érintetteket. A könnyebb megértést a kivetítőn megjelentetett, illetve a fórum résztvevői között kiosztott térkép és részletes rajzos tájékoztató anyag segítette. Az elmondottakból kiderült, a városvezetés igyekszik zökkenőmentessé tenni az átállást, és a közel egy évig tartó ideiglenes helyszíneken való kereskedést mind a vásárlók, mind az eladók részére. Ha szűkösebben is, de mindenkinek meg lesz a helye a továbbiakban is.

A virág- és palántaárusok a mozi előtti téren kapnak helyet. A pergola alatt 48 C és B asztalt, a csarnok mellett 55 C és B asztalt lehet elhelyezni. A kistermelők kizárólag szükség esetén negyven asztalt kapnak a Szövetkezet út mellett, az IBUSZ előtti parkolóban. Az egykori Electrolux játszótér helyén, ahol jelenleg parkoló található, sátor alatt kap helyet 42 B asztal. Mellette a régi kosárlabdapálya helyén hűtőpultos sátor létesül 33 B asztallal és négy pulttal. A sátrakon kívül, szabadtéren 18 C asztalt lehet elhelyezni, illetve a Szövetkezet utca sarkán, a parkoló végében igény szerint két faház is elfér.

Az iparcikk árusoknak utánfutóról vagy egy hosszú, 38 méteres asztalról lesz lehetőségük árusítani a csarnok Kossuth úti oldala előtt a parkolóban. Ez a terület egyébként ideiglenesen, de csak maximum egy hétig le lesz zárva. Szintén körülbelül egy hétig le kell zárni a piac területén található üzletsorok előtti utat is. A városvezetés mindenkit időben értesít majd a lezárások időpontjáról és időtartamáról. A piac június 21-ig üzemel a megszokott menetrend szerint, majd másnap délután el kell kezdeni a kipakolást a csarnokból, és az asztalok új helyre való költöztetését hétfőig be kell fejezni. Kedden már az új ideiglenes helyszíneken történik az árusítás.

Az elhangzottakat Szabó Tamás polgármester foglalta össze, aki mint érdeklődő volt jelen a fórumon. Kérte, a kereskedők tervezzék meg az áruk ki-be pakolásának menetrendjét, lehetőleg ne foglalják el a parkolókat hosszú időre, azokat hagyják meg a vásárlóknak, hiszen ez saját érdekük. A város ideiglenes parkolók létesítésével támogatja a forgalom lehetőség szerinti zavartalan menetét. A következő hetekben gondolják át kinek, hol szükséges asztalt bérelni, és jelezzék igényeiket a piacfelügyelőségnek. A polgármester hangsúlyozta, az építkezés mindannyiunk érdeke, egy sokkal komfortosabb csarnokot kap a város az egyéves kényszermegoldások után, amelyhez türelmet kért.

A fórum párbeszéddel zárult, a felmerülő kérdéseire mindenki választ kapott. A további kérdésekkel, kérésekkel a piacfelügyelőség munkatársaihoz lehet fordulni.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?