Komjáthi Imre látogatása

Május 14-én, kedden délelőtt városunkba érkezett az MSZP-Párbeszéd kampánybusza. A jármű utasai a piacon gyűjtötték az aláírásokat, és adtak tájékoztatást választási programjukról.

A sajtónak Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke fejtette ki az MSZP- Párbeszéd összefogás közös céljait. Elmondta, hogy az elsődleges szempontjuk szerint Magyarország a hazánk, és Európa az otthonunk, amit szeretnének ilyen formában megőrizni. Európai szövetségeseikkel együtt megalkották a szociális Európa programját, amely a legszélesebb rétegekhez szól.

Országjáró körútjuk során eddig több mint ötezer kilométert tettek meg, és mintegy nyolcvan település lakóit igyekeztek meggyőzni programjukról. Tapasztalataik szerint valamennyi településen a legégetőbb kérdésként a megélhetés merül fel mind a munkavállalók, mind a nyugdíjasok részéről.

A migráció szintén megkerülhetetlen kulcskérdés, de különbséget kell tenni illegális és legális bevándorlás között. A migrációnak lehet határa, a szolidaritásnak viszont nem. A magyar határvédelmet magyar határőröknek kell megoldani, viszont Európa segítségét el kell fogadni, ahogy eddig is.

Programjuk alapja a 700-750 eurós minimálbér, a körülbelül 300 eurós nyugdíj elérése. Sarkalatos pontjuk a családi pótlék emelése, az európai szintű egészségügyi szolgáltatás, a szociális alapú uniós bérlakás program, valamint az európai diák és hallgatói ösztöndíj rendszer megvalósítása. – A magyar gazdák támogatásáért továbbra is kiáll a magyar szocialista párt, de abból nem engedünk, hogy valóban magyar gazdák kapják a támogatást és ne műkörmösök – fogalmazott a politikus.

Azért küzdenek, hogy Jávor Benedek tagja legyen az Európai Parlamentnek – fejezte ki reményét végül Komjáthi Imre.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?