Bobák Zsolt politikai fóruma

Május 16-án, csütörtökön a Városi Könyvtár kamaratermében Bobák Zsolt jobbikos képviselő tartott lakossági fórumot fókuszba állítva az európai parlamenti választások kérdéskörét. Az eseményen a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi, illetve országos képviselői is jelen voltak.

A rendezvény kezdetén Turóczi György megkülönböztetett figyelemmel köszöntötte Gy. Németh Erzsébetet, a Fővárosi Közgyűlés DK-s képviselőjét, Kovács László egykori EU biztost, volt külügyminisztert és Szilágyi Györgyöt a Jobbik országgyűlési képviselőjét. A köszöntések sorát a helyi pártok képviselőivel folytatta elsőként Balogh Bélát (MSZP), majd Budai Lóránt és Bobák Zsolt jobbikos képviselőket, valamint dr. Gedei József DK-s képviselőt üdvözölte.

A szót Balogh Bélának adta át, aki beszédében az unió gazdasági- és értékközösségéről beszélt. Kifejtette álláspontját az uniós támogatásokkal kapcsolatban, melyből a város az utóbbi időben 4,7 milliárd forintot nyert. A képviselő úgy véli nemcsak a fejlesztések miatt előnyös az unióhoz tartozni, hanem legalább annyira fontos a testvérvárosi kapcsolatok megtartása és erősítése is.
A bérunió kérdésköréről már Budai Lóránt szólt, hangsúlyozta, hogy a Jobbiknak 2016 óta célja a bérek európai szinten történő kiegyenlítése. A gondolatmenethez csatlakozott Bobák Zsolt képviselő, szintén a bér kiegyenlítésről és a külföldi munkavállalókról szólva. Példának Lengyelországot hozta fel, ahol rövid idő alatt a nyugatra vándorló lengyel munkások hiányát 2,5-3 millió ukrán dolgozóval pótolták. A külföldiekkel együtt növekedett meg a bűncselekmények száma is, és mint mondta városunkban is hasonló problémákra számíthatunk. – Nem jó irányba haladunk, hogy ennyi ukrán munkás van Jászberényben… sajnos a lengyel példa is azt mutatja, hogy a tömeggel együtt jönnek a bűnözők is – mondta.

Dr. Gedei József a támogatásokkal együtt párhuzamot vont a korrupcióval, hiszen véleménye szerint az unió pénzét a társadalom csak egy bizonyos rétege élvezi. A képviselő szerint az unióban rengeteg érték van, de hiába tagja Magyarország, ezek eddig nem fejlődtek ki hazánkban. Mint mondta ennek oka a „demokratikus deficit” ami a Fidesz miatt tapasztalható.

A helyi ellenzéki képviselők zömében egyetértettek az elhangzottakkal, amit országos szinten is megerősítettek a felszólalók. Elsőként Gy. Németh Erzsébet emelte ki az Európai Unióhoz való csatlakozás előnyeit. „Egyrészt ez egy gazdasági közösség, értékközösség, és egy olyan közösség, amihez nekünk tartoznunk kell, amiben ott kell maradnunk.” Beszédét azzal folytatta, hogy a szociális Európát szeretnék Magyarországra kiterjeszteni, ebben gyökeredzik az az elképzelés, hogy országunkban is legyen európai minimálbér és európai minimál nyugdíj. Erre megoldásként látják a multi adó bevezetését. A választások kapcsán hangsúlyozta: „igen is van tét, ha az ellenzék jobban szerepel, mint a Fidesz, akkor nagy lépést tettünk afelé, hogy 2022-ben az Orbán-kormány mocskát eltakarítsuk.”

Kovács László egykori EU biztos a közös összefogás fontosságának adott hangot. Úgy véli az ország érdekeit szem előtt tartva szükség van a pártok együttműködésére. Korábban igaz azt mondta nem ül egy asztalhoz olyan párttal, ami uniós zászlót éget, mivel ezzel egy értékrendszert tagad. Mára még is a Jobbikkal karöltve vett részt az eseményen, melynek az az oka, hogy a Jobbik összetétele és politikai felfogása is megváltozott – fogalmazott Kovács László.

– Mi a párbeszédben hiszünk, abban hiszünk, hogyha különböző is a véleményünk, akkor le kell ülni és beszélni kell ezekről – ezt már Szilágyi György a Jobbik országgyűlési képviselője mondta. Beszédét azzal folytatta, hogy igen is tétje van a választásnak, az egyik legfontosabb, hogy a továbbiakban bent marad-e Magyarország az Unióban. További kérdés a migráció, de legalább ennyire fontos a korrupció megállítása és a bérunió bevezetése is. Megfogalmazta nekik van politikai programjuk. Többek között példának említette a bevándorlók elleni küzdelmet, melyet a Jobbik határőrséggel kívánna orvosolni. A munkaerőhiány megoldására a külföldön élő magyar munkavállalók visszacsábítását látja, amit magasabb bérekkel érhetnének el.

Az ellenzéki képviselők közül valamennyien annak is hangot adtak, hogy a Fidesz túlzottan befolyásolja a médiában megjelenő tartalmakat, így igyekeznek ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat. Éppen ezért van szükség a közös összefogásra, lakossági fórumok szervezésére, hogy nézeteiket megismertetve az egyensúly és a demokrácia a választásokat követően is fenn tudjon maradni.
A tartalmas lakossági fórum után a sorokban ülők kaptak lehetőséget a felszólalásra, bár a kérdezés jogával igen kevesen éltek.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?