Kurucok és labancok a Főnix udvarán

A XX. Múltidéző történelmi játszóház péntek délelőtt II. Rákóczi Ferenc korába repítette vissza azt a közel 350 gyereket, aki kézműveskedéssel, vagy akár a kuruc-labanc összecsapással bekapcsolódott a szórakozásba.

A várost érintő zöld felület fejlesztések miatt idén rendhagyóan a Főnix Fészek Műhelyház és a Jászkürt Fogadó közös udvara adott helyet a jubileumi történelmi játszóháznak. Délelőtt már a Csörömpölő Együttes zenéje hallatszott a Fürdő utcában, amit gyerekkacaj kísért, illetve később muskétadörgés váltott fel.

A nem mindennapos zajok egy csatajelenetnek tudható be, melyben a Szent László Vitézei Egyesület és Jászsági Hagyományőrző Egylet labancaival vívtak meg a gyerekseregből verbuválódott kurucok. Aki nem akart csatlakozni a felkeléshez, az agyagból készíthetett fejedelem korabeli pénzérmét, papírból zászlót, vagy akár rongybabát. Az alkotósátor másik szegletében a logikai játékok kedvelői ördöglakattal kísérletezhettek, amit a rutinosabbak már könnyűszerrel kinyitottak. Volt lehetőség kosárfonásra, kovácsolásra és a kötélcsavarás mesterségének elsajátítására is.
A történelmi esemény révén tett időutazással a kicsik bepillanthattak Rákóczi korába, így még ha egyelőre kevésbé ismerik múltunkat, jó táptalajt kapnak a későbbi tanuláshoz. – Erről már Hortiné dr. Bathó Edittel, a Jász Múzeum igazgató asszonyával beszélgettünk. Úgy véli, az ilyen alkalmaknak pont az a célja, hogy kedvet csináljanak a történelemhez és játszva tanuljanak a gyerekek.

A szervezők elképzelésének alá is vetették magukat az iskolások, akik egész délelőtt feltöltötték a kézműves sátrat, vagy az udvaron játszottak. Mindeközben Kovácsné Lajos Kriszta népdalénekes, Bolla János és Molnár László tárogatóművész kuruc dalokat adott elő. Előadásukat színesítette Molnár László megszólaltatásával a tárogató, amely – mint megtudtuk – Rákóczi korabeli hangszer.

A dalokkal lelkesített apróságok délutánra a nagy csatázásban elfáradva térhettek haza, de mint mindig, idén is gazdagodtak ismeretekkel, és élményekkel, amit a Jász Múzeum és a Jászkerület Nonprofit Kft. minden évben garantál számukra.

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?