Mindenkire számítanak

Javában tart a 2019-es európai parlamenti választási kampány, melynek részeként az elmúlt hónapokban számos párt megfordult városunkban. Legutóbb május 9-én, Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom európai parlamenti képviselő-jelöltje aláírásgyűjtéssel egybekötött utcafórumot tartott a Conselve téren.

A kissé kaotikus budapesti közlekedésnek köszönhetően egyórás csúszással érkezett meg a párt képviselője, Cseh Katalin, aki a továbbiakban készségesen válaszolt lapunk kérdéseire.
Elmondta, hogy a Momentum Mozgalom legfontosabb szándéka az európai parlamenti pénzekkel való visszaélések visszaszorítása, és azok becsületes elköltése kórházak, iskolák, illetve munkahelyek fejlesztéseire.

– Szerintünk meg kell állítani az európai parlamenti pénzekkel való visszaélést, és azokra a területekre kell költeni az uniós pénzeket, amelyek igazán fontosak. Tragédia az, hogy napi kétmilliárd forintnyi támogatást kapott Magyarország az elmúlt években, de ezt a pénzt a kormány elherdálta – hangsúlyozta.

Ezután az is elhangzott, hogy az élhető, békés Magyarország megteremtéséért fel kell lépni a korrupció ellen, így egyszer olyan életkörülmények között élhetünk majd, mint a szomszédos Ausztria.

Az uniós pénzek korrekt felhasználását az Európai Ügyészséghez való csatlakozásban látják, melyre bizakodóan tekint a párt jelöltje. Az eddigi visszajelzések alapján úgy ítélte meg, egy mandátuma lesz a momentumnak, emellett szeretnék, ha több ellenzéki képviselő jutna be a választásokon, mint fideszes. Ennek érdekében országszerte szerveznek hasonló fórumokat, melyen személyesen is meg tudják szólítani a városlakókat. Cseh Katalin elmondta, hogy leginkább a fiatalok körében népszerű a párt, de minden korosztály szavazatára számítanak a tisztességes Magyarország megteremtésének érdekében.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?