Horgászverseny a Vasas tónál

A Jászberényi Vasas Sporthorgász Egyesület megrendezte első idei horgászversenyét a gyönyörű környezetben lévő horgász tavon május 12-én, vasárnap délelőtt.

Mostanság a bolondos áprilisi időjárást kellett elviselnünk, de május 12-én már a napocska is előbújt a felhők mögül a horgászok legnagyobb örömére. Igaz ugyan, hogy ez még nem nevezhető idilli időszaknak, de azért 21-en beneveztek a Vasas SHE házi halfogó versenyére. A felnőtteknél és – 6-12 éves korig –, a gyermekeknél görbülhetett a pecabot a tóparton. Mizsei András egyesületi elnök elmondta, hogy a halak nem nagyon örültek a horgászversenynek, azaz nem voltak éhesek, így a pecások sokféle csalival próbálkoztak. Hiába vizsgáztak az utóbbi időben többen a gyengébb nem képviselői közül is az Egyesületnél, csak egy hölgy választotta a kikapcsolódás ilyen formáját.

– Már gyermekkoromban megszerettem a horgászatot, de több évet kihagytam. Mostanság viszont egyre több időt töltök a tóparton. Általában a férjemmel jövök ki, de egyedül is szeretek pecázni – mesélte kedélyesen és röviden Pető Istvánné, mert éppen sikeres kapása volt, ami a hatodik törpeharcsát jelentette számára. A tó délkeleti részén talán szerencsésebbek voltak a horgászok, mert arrafelé valamivel jobban kaptak a halak. Az itt ülők közül Bagi Tamás állt az élen a kifogott halak tekintetében. Ő is többfajta csalit használt.

11 órakor aztán befejeződött a verseny, és mint kiderült Bagi Tamást nem előzte meg senki, így a felnőttek mezőnyében ő nyerte a fődíjat, azaz a 2020-ra szóló Területi Engedélyt, valamint a vándorserleget is ő fogja őrizni. Második lett Berényi István, aki egyben a legnagyobb halat fogó díjat is átvehette, a harmadik helyen pedig Sass Ferenc végzett.

A gyermekeknél Juhász Attila volt a legjobb, így ő is gazdagabb lett egy Területi Engedéllyel.

Juhász Bálint lett a második, míg Juhász Dorottya a harmadik. Ők sem mentek haza üres kézzel, hiszen az első három helyezett az oklevél mellé – mindkét korosztályban – tárgyjutalmat is átvehetett.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?