Küzdelmes mérkőzések

Jászapáti megyei II. osztályban szereplő futballcsapatának év elejei mérkőzéseiről már korábban beszámoltunk. Ezúttal a folytatásról, azaz a március 9-től lezajlott eseményeket foglaljuk össze.

A korábban szebb napokat látott Kunszentmárton vendégeként nem sikerült a gólszerzés, így 2-0-s vereség lett a vége. A szintén volt I. osztályú Besenyszög ellen hazai pályán azonban sikerült javítani 3-1-s győzelemmel. Sőt, az akkori listavezető Tiszagyenda otthonában is remekül ment a játék, hiszen Volyák Péter találatával a 78. percig vezettek városunk focistái, de az 1-1-s végeredmény is igen jónak mondható, mint ahogy a Jászapáti – Tiszajenő 2-0-s eredmény is. Ezt követően azonban két „megbotlás” következett Cserkeszőlő – Jászapáti 3-1 és Cibakháza – Jászapáti 5-0. Ez utóbbi igen érzékenyen érintette a csapatot, hiszen a 13. helyre csúsztak le a táblázaton. No de következett két jászsági rangadó, amit sikerült abszolválni, először Tajti Norbi góljával a szomszédvári rangadón, Jászapáti – Jászszentandrás 1-0. A Jászalsószentgyörgyön lejátszott győzelem is igen értékes volt. A szünetben 2-0-ra vezetett a hazai gárda és innen fordítottunk Menyhárt, Birkás és Tajti góljaival, ami 3-2-es győzelmet jelentett.

Május első szombatján pedig következett a Jászapáti – Túrkeve rangadó. A vendégekkel együtt jutottak fel a 2. vonalba és eddig mindig szoros mérkőzést játszottunk. Ősszel csak 1-0 arányban maradtunk alul. A találkozó esélyese az 5. helyezett, igen szimpatikus kunsági gárda volt, de sikerült a visszavágás szintén 1-0 arányban. A gólt a 29. percben Menyhárt Dániel szerezte, miután egy oldalról berúgott szabadrúgást a kapuba fejelt.

Ezzel megerősítették helyüket a 11. helyen, ami reálisnak mondható, mert mint többször is hangsúlyoztuk, a futballcsapat minden tagja dolgozik vagy tanul, így előfordul, hogy nem minden edzésen tudnak részt venni, ami természetesen hullámzó teljesítményt eredményez. Mindezek figyelembevételével Tajti Józsefék célkitűzése teljesülni látszik, azaz kellő odafigyeléssel hozható a biztos bentmaradás.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?