Orchideák a léleknek
A Madách Színház két elismert művésze, Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand teremtett kávéházi hangulatot verses-zenés önálló estjükön április 26-án, pénteken a Déryné Rendezvényházban. A különféle tematikájú blokkokban megelevenedtek a régmúlt szerelmei, az ünnepelt darabok muzsikái, miközben jutott idő a nevetésre, az önfeledt szórakozásra is.
Kautzky Armand mindenekelőtt megköszönte, hogy a népes közönség egyórás műsorukat választotta a népszerű valóságshow-k és sorozatok helyett, továbbá ígéretet tett, hogy ennek a megtiszteltetésnek igyekeznek minél inkább megfelelni. Elnézve a közönség tagjainak arcát, a nyilvánvaló csodálatból arra lehetett következtetni, hogy ez igen hamar sikerült, bár Andrew Lloyd Webber szerzeményeinek felcsendülésével nem is történhetett volna másként.
Mindkét művész élettörténetébe meghatározó élményként vésődött be a Macskák című musical, a bemutatón Hűvösvölgyi Ildikó is szerepelt, mielőtt még nyolcszáz előadást végigtáncolt volna, és természetesen Kautzky Armand sem színészkedhetett anélkül, hogy csíkosra festették volna az arcát. A világhírű színműhöz kapcsolódva hangzott el a folytatásban a zeneirodalom talán legszebb melódiája, a Memory. Az édesanyákról sem feledkeztek meg, a kulturális csokorból előkerült Petőfi Sándor klasszikusa, a Füstbement terv, de az Alföld gyermekeiként szívesen hallgattuk a Szülőföldemen megindító sorait, vagy az erdélyi írófejedelem, Reményik Sándor költeményeit.
Az elmélkedésre késztető irodalmi szekcióból ismét kikacsintottunk a musicalek grandiózus világába, és népszerű dallamokat dúdolhattunk többek között a Mary Poppins és a Meseautó repertoárjából. Hűvösvölgyi Ildikó jóvoltából a függöny mögé is lehetőségünk nyílt bepillantani egy általa megosztott, személyes emlék újraélésével. A művésznő elmondása szerint vonzódik a Sándorokhoz, a színművészeti felvételi vizsgájára Weöres Sándor versével érkezett, nekünk több évtizednyi „gyakorlás” és egy Kossuth-díj után jutalomjátékként adta elő a költeményt, ami kétségtelenül az est legfelemelőbb pillanata volt.
A stafétát Kautzky Armand vette át, talán még nála is híresebb orgánuma betöltötte a termet a hölgyek nagy örömére, akik egy emberként kacagtak fel, amikor a Kicsit szomorkás a hangulatom máma sorai között elhangzott az ikonikus mondat: A nevem Bond, James Bond. A művészeket a színpadon még táncra is perdítő nosztalgiablokkban Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Márkus Alfréd közismert dalai csendültek fel, majd Tolnay Klárit megidézve mindenkinek egy-egy szál virág, néhány színes orchidea szolgált búcsúajándék gyanánt.
a BerényCafé újságírója.
- Rendhagyó középiskolai felvételi - 2021-01-27
- Sosem vártam a kihívásokra, magam kerestem azokat - 2021-01-22
- Milán, az év első babája - 2021-01-05
