Élmény a mesehallgatás

Az élőszavas mesemondás otthona Jászberényben a Jászsági Népmesepont, amelynek egyik kiemelt programja A hónap meséje sorozat. Április 27-én, szombaton A király nyulai című népmesét mutatták be az óvó nénik, interaktív és játékos feladatokkal kiegészítve.

Sőrés Rozka, Diós Katalin és Vincze Borbála vállalta magára a gyermekek szórakoztatását szombat délelőtt, ahol tánccal, dallal és mondókákkal keltették életre az aktuális mesét.

A kissé komótos pillantásokat, elfojtott ásításokat, hamar felváltotta a jó kedv, ami Rozka mese iránti lelkesedéséből ragadt a kicsikre. Az élményszerű, improvizatív mesemondással új kapuk nyílnak meg a kicsik  fantáziavilágában, amit a játékos feladatok tesznek teljessé.

Sőrés Rozka lapunknak elmondta, hogy az ilyen alkalmakkor igyekszik a mesét úgy továbbadni a családoknak, hogy az az otthonokba is beékelődjön és kialakuljon a tartalmas időtöltés. – A mesélésnél a szülők is készségesek, bátorítják gyermeküket és gyakran bekapcsolódnak a közös játékokba, kézműveskedésbe – tudta meg lapunk.

A kezdeti tumultust ma már egy egészséges létszám váltotta fel és olyan közösség alakult ki, akik hónapról hónapra örömmel bekapcsolódnak a mese világába. A gyermekek a mesék tanulságából különböző embertípusokkal, élethelyzetekkel találkozhatnak, ami a személyiség fejlődésükre is jótékonyan hat. A mindennapos hajtás mellett egy-egy Népmesepontos rendezvényen újra a közösségi, családi értékek kerülnek előtérbe, melynek alapjául szolgál egy jó népmese.

Így volt ez szombaton is, ahol a szegény legény végül furfangos gondolkodásának és persze nyulainak köszönhetően elnyerte a királykisasszony kezét. A boldog vég után nem maradt más, mint a mesehősök elkészítése báb formájában, ami legalább annyira népszerű volt a kicsik körében, mint a történet.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?