Az üresség megtapasztalása

A Lelki Köldökzsinór Egyesület meghívására Kery Ervin ezoterikus író, tudatkutató érkezett városunkba és tartott előadást április 14-én, vasárnap délután a Főnixben.

Az előadót dr. Ördög János szülész- nőgyógyász, az egyesület vezetője mutatta be a közönségnek. Elmondta, hogy azelőtt még személyesen nem találkozott az íróval, de levelezésükből kiderült, világlátásukban számos kapcsolódási pont található. – Ervin kutatja a tudattalant, leírja a leírhatatlant. Nem csak meséli, de éli is a mindfulnesst – ajánlotta a közönség figyelmébe vendégét a házigazda.

Nos, a mesélés nem indult teljesen zökkenőmentesen, az előadó annyira zavarban volt, hogy az erőltetve előhívott meditáció sem segített rajta. Időt kérve kiment a teremből, majd visszatérve sem igazán találta meg az előadás vezérfonalát. Amikor mégis sikerült megragadni egy-egy gondolatot, valahogy mondat közben akadt el a szava, ezért végül arra kérte a közönséget, hogy kérdésekkel segítsék a beszélgetést.

Az aktív, mindfulnessben gyakorlott publikum végül megoldotta a már-már menthetetlennek látszó, egyre kínosabbá váló szituációt. A kérdések átlendítették az előadót a kétségbeesésen, és lassan tudatára talált. Csapongó mondataiból a szellemi élmények ismerői végül valószínűleg ki tudták hámozni a lényeget. Kery szerint a ma emberének legfőbb baja, hogy nem tud nem gondolkodni, kényszeresen állandóan pörgeti az agyát. Meg kellene tanulni ellazulni, mert a lelki feszültségek előbbutóbb testi tüneteket okoznak. Lazítással, elmélkedéssel, a mindfulnessel végül el lehet jutni a megvilágosodásig. Így tett annak idején Buddha is, ő volt az első megvilágosodott.

Fontos, hogy egész életünkben tudatosságra törekedjünk, megéljük a jelen pillanatát, mert a valóságban csak a jelen létezik, a többi idő csupán filozófia. Felesleges a múlton rágódni, mert az már megtörtént, és szintén hiábavaló tervezni, mert aminek történnie kell, az úgyis megtörténik. Kapcsolatunk a külvilággal az egónkon keresztül valósul meg, és minden találkozás befolyással van ránk – fejtette ki az előadó, majd az üresség megtapasztalásához mutatott egy gyakorlatot.

A nehezen induló beszélgetés végül kétórásra bővült, aminek tanulságát az utolsó mondatokban közösen állapította meg a közönség és az előadó: Figyelem, jelenlét, ítélkezésmentesség.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?