Szocialista – Párbeszéd utcafórum

Április 11-én, csütörtökön Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő városunkban gyűjtötte az ajánlásokat az MSZP – Párbeszéd szövetségének.

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Balogh Béla, az MSZP helyi elnöke üdvözölte a megjelenteket az OTP Bank melletti utcarészen, majd az MSZP-s Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő ismertette a pártszövetség Szociális Európa programját az érdeklődőkkel. Az MSZP és a Párbeszéd szövetségeként közösen indulnak a választásokon, és több száz helyen vannak jelen. Továbbá a Jobbikkal is összeállnak az európai parlamenti választásban, ugyanis megállapodtak abban, hogy szorosan együttműködnek majd a szavazókörök biztosainak koordinálásában.

Terveikről szólva elmondta, az infrastruktúra támogatása mellett az emberek mindennapi jólétének megteremtéséhez is szükség van az unióra. Európai szinten szeretnék meghatározni a szolgáltatások minimális szintjét, elérni a kötelező európai minimálbér bevezetését. Elképzeléseik között szerepel az egészségügyi szolgáltatások, a minimál nyugdíjak meghatározása, de az unió által támogatott szociális bérlakás építési programot is szem előtt tartják.

Következtetéseket vont le abból, hogy a kormányzó párt tagságát felfüggesztették az Európai Néppártban, és szerinte ezzel elveszítettük érdekérvényesítő képességünket az európai intézményekben, kockára téve ezzel Magyarország európai uniós tagságát.

– Május 26-án történelmi helyzetben leszünk. Nem egyszerűen arról döntünk, hogy melyik politikai párt szimpatikus számunkra, hanem arról, kik lesznek azok, akik bent tudják tartani Magyarországot az Európai Unióban. Azok kapjanak többséget, akik hisznek abban, hogy Magyarországnak az Európai Unió jelenti a jövőt, a stabilitást, a békét – jelentette ki Ujhelyi István.

Szerinte nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás az ország legnagyobb problémája, de nem támogatják az illegális migrációt, és az MSZP-nek nincs szándékában lebontani a déli határon álló kerítést. Azt viszont nem szeretnék, hogy kerítés húzódjon Európa és Magyarország között.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?