Életkedvre hangolva

Lippai Marianna író tartott motivációs előadást április 16-án az Ifjúsági Házban. A közvetlen beszélgetős estén a szeretet, a boldogság és a hétköznapi örömök megtalálásához nyújtott segítséget a saját tragédiájából erőt merítő blogger.

„Nem ígérem, hogyha eljössz az előadásomra megváltoztatom az életedet, de talán segíthetek abban, hogy kicsit szebbnek lásd attól, mint amilyennek most látod és képzeled…”. Az előadó ezekkel a szavakkal invitálta közönségét az eseményre, ahol szintén nem bízta a dolgot a véletlenre. A székeken előre csomagolt boldogság, vagyis csokoládébonbon várta a zömében nőkből álló érkezőket, ami nem csoda, hiszen ha jobban belegondolunk, ők a mindennapok hivatalos életkedv-felelősei.

A megjelenteket a BeHappy events képviselője köszöntötte, aki elmondta, ez az esemény az első azon inspiráló találkozások között, amelyek az általuk életre hívott rendezvénysorozat keretein belül valósulnak meg a jövőben.

Az aktuális vendégelőadó, Lippai Marianna hosszan tartó genetikai betegség után vesztette el kislányát. Dominika élni akarása motiválta az édesanyát, hogy mások lelki támaszaként álljon föl a földről az őt ért súlyos tragédia után. Marianna megtanulta, hogy az élet törékeny, minden nap egy újabb ajándék, és igyekszik e szerint az intelem szerint megélni azt, ami megadatik. A veszteség után ÉLETKEdv néven indított blogot, hét éve pedig előadásokat tart szerte az országban, hogy felnyissa az emberek szemét, és megértesse, a saját boldogságunk kizárólag rajtunk múlik.

Az esemény kezdetén izgalmas játékba vonta a közönség tagjait, akiket arra kért, fogják meg egymás kezét, ám azok – akár ismerték egymást, akár nem – ölelésbe fonták a mellettük helyet foglaló társukat. Marianna szerint nincs ennél nagyobb bizonyíték arra, hogy a szeretet feltétel nélkül bennünk van, nekünk nincs más dolgunk, csak élni vele a hétköznapok során.

„Olyan világot élünk, hogyha ő sem szeret, akkor én sem fogom. Az a baj, hogy ebbe belegörgetjük saját magunkat, pedig a mi döntésünk, hogy szeretünk vagy sem. Ha az ember szeretettel viszonyul a másikhoz, nagyon ritkán fordul elő, hogy nem talál viszonzásra.” Azonban ezekben a pillanatokban sokszor elvárásokkal közelítünk a másikhoz, alapvetőnek tekintjük, hogy érzéseinkért cserébe jár valamiféle viszonzás. Marianna szerint ott rontják el az emberek a szeretetadást, hogy mindig visszavárnak, pedig százszorosan kapunk, ha megszabadulunk a követelés béklyójától.

Ugyanilyen elszántsággal kell harcolnunk az ellen, hogy mások véleménye megbetegítse a lelkünket. „A gyász olyan dolog, ami mindenkit érint. Átutazók vagyunk egymás életében, mindenki gyászol, míg él. Az ítélet a gyászolókat sem kíméli. Szavakkal bántjuk a másikat, belerúgunk a lelkébe, ha pedig valaki erős és feláll, akkor azért érik atrocitások.” Marianna mindenkit arra biztatott, hogy kizárólag a saját szabályai szerint élje az életét, melyhez elsősorban a jóból táplálkozzon az éveken át cipelt sérelmek helyett. Kellő odafigyeléssel irányíthatóvá válik a figyelmünk, így nagyobb jelentőséggel ruházhatjuk fel a bennünket ért pozitív impulzusokat, melyek a mindennapok során érzelmi mankóként szolgálnak.

A dicsérő szép szavak elengedhetetlen alkotórészei a meghitt házastársi viszony fenntartásának is. Ne feledkezzünk el a vágyak kommunikációjáról, érzelmeink őszinte kifejezéséről és a lelki gyarapodásra serkentő tetteket részesítsük előnyben. „Azt gondoljuk, hogy a szeretet kifejezése a mosogatással, vagy a bevásárlással el van intézve, de ez nem elég, mert lehet, hogy sosem fogjuk tudni már jóvátenni az elmulasztott alkalmakat. Egy boldog, harmonikus, kiegyensúlyozott párkapcsolat két ember kemény munkája minden áldott nap. Éppen ezért az Életkedvvel én mindig igyekszem a mostra felhívni a figyelmet, hogy ne a majd legyen a mérvadó.” – zárta gondolatait Marianna, akivel az előadás végén lehetőség nyílt közelebbről is megismerkedni egy dedikálás vagy fénykép erejéig.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?